A járvány miatt a munkahelyükről is máshogy gondolkodnak az emberek
Egy éve még a kellemes és egészséges munkakörnyezet is az egyike volt annak az öt legfontosabb szempontnak, ami alapján vonzónak tartottak az emberek egy munkahelyet. A járvány rengeteg változást hozott, mára a stabilitás vagy a közvetlen vezető személye került előtérbe a munkahely értékelésekor. A Groupama Biztosító megismételte egy évvel ezelőtti kutatását, amelyből kiderült az is, hogy a munkahelyeken bevezetett járványügyi intézkedéseket pozitívan értékelik a dolgozók, ami a jelenlegi bizonytalan környezetben szintén hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen kevesebben akarnak munkahelyet váltani, mint egy éve ilyenkor.
A koronavírus olyan világválságot okozott, amelyben közvetlenül vagy áttételesen mindenki érintett. Ebben a sorsközöségben előtérbe került az egymásra figyelés, a humánum, és ez a munkahelyeken különösen erősen érződik. A Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásában többek között arra kereste a választ, hogy milyen következményekkel járt a munkaerőpiaconaz a sok változás, ami már az első hullámban is érintette a munkahelyeket, és milyen hatásai lehetnek ezeknek hosszú távon.
A gyors intézkedéseketés a korrekt tájékoztatást mindennél többre értékelik a kollégák
„Megváltozott a munkaidőm, megnőtt az elvégzendő munka mennyisége, módosították a feladatkörömet, otthonról dolgozom, mások a munkatársaim”– jellemzően ezeket a változásokat élték meg az emberek a munkahelyükön tavasszal. Nem volt egyszerű az alkalmazkodás az új helyzethez, ennek ellenére 100-ból több mint 60 dolgozó alapvetően elégedett volt a járvánnyal kapcsolatos munkahelyi intézkedésekkel. Főleg azt díjazták, ha a munkaadó minden tőle telhetőt megtett a munkahelyek megőrzéséért, a cég működőképességének fenntartásáért. Nagyra értékelték azt is, ha a vezetés gyorsan lépett és korrekt módon tájékoztatta a dolgozóit.
A vezető személye még a magasabb bérnél is fontosabb
A járvány változást hozott abban is, hogy a dolgozók mi alapján ítélik meg a munkahelyüket. Az emberek kétharmada számára továbbra is elsődleges, hogy bejelentett munkaviszonyt ajánljon a munkáltató. Az egy évvel korábban készült, hasonló felmérés eredményéhez képest azonban érezhetően előtérbe került amunkahelystabilitásaés a közvetlen vezető személye. Az,hogy jól ki lehessen jönni a vezetővel még fontosabb szempont, mint az, hogy ugyanazért a munkáért magasabb fizetést kapjanak.
„Tavasszal, a hónapokig tartó otthoni munkavégzés alatt óhatatlanul beszűkült a világ, mindenki szinte csak a közvetlen kollégáival és vezetőjével tartotta a kapcsolatot. Ebben a szituációban különösen meghatározó volt, hogy a vezető hogyan viszonyul a más-más élethelyzetben lévő munkatársaihoz, hogyan közvetíti és alkalmazza a vállalat döntéseit.Nem véletlen tehát a közvetlen vezető szerepének felértékelődése – mondja Marton Klaudia, a Groupama Biztosító humánerőforrás igazgatója.
„Nem is tudtam, hogy ilyen jó helyen dolgozom”
Az, hogy egy munkahelyen milyen járványügyi intézkedéseket vezettek be, befolyásolta a dolgozók véleményét a munkahelyükről. Csaknemminden harmadik embermondta azt, hogy ebben az időszakban javult a cégéről kialakított képe, és csak fele ennyien jelezték, hogy romlott a megítélésük munkáltatójukról. A legnagyobb pozitív változás a pénzügyi, azinformatikai és egyéb üzleti szolgáltatások területén következett be.Ezekben a szektorokban a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a dolgozók 44 százaléka tekint a korábbinál pozitívabban a munkahelyére.
Mindenki óvatosabba munkahelyváltással
Százból 17-en tervezik jelenleg, hogy munkahelyet váltanak, 13-an már egy éven belül. Főleg a fiatal fővárosiak, valamint azok a dolgozók keresnek új állást, akik a járvány miatt a jelenlegi munkahelyükön valamilyen megterhelő, nyugtalanító változást tapasztaltak.Egy éve ez az arány még jóval magasabb volt, amiegyértelműen arra utal, hogy a koronavírus a munkaerőpiacon nagyobb óvatosságra készteti a munkavállalókat.A kutatás megerősítette, hogy a cégek járványügyi intézkedései jelentősen befolyásolták a dolgozók munkahelyváltási terveit. A megkérdezettek harmada számolt be arról, hogy még ha korábban fontolgatta is, most kevésbé szeretné otthagyni meglévő állását, és csak feleennyien mondták ennek az ellenkezőjét.
„A válaszokból látszik az is, hogy az emberek értékelik a cégek erőfeszítéseit, amit az egészségük és a munkahelyük megőrzése érdekében tesznek. Most, a második hullám idejénelsődlegesen fontos feladat a vállalatok számára, hogy olyan megoldásokat találjanak, amellyel megóvják a dolgozók egészségét és biztosítják a hatékony munkavégzést is. A homeofficenem minden munkakörben működik jól, ezért nagy odafigyeléssel, empátiával és rugalmassággal lehet csak a következő hónapok munkarendjét kialakítani”– összegezteMarton Klaudia.

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a jubileumi 25. VIDOR Fesztivál zárása után pár nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.
Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







