Kezdődik a nagy klasszikusok évada a Móricz Zsigmond Színházban

Szeptember 9-én, szombaton 19 órától mutatjuk be a nagyközönségnek Delila című nagyszínpadi előadásunkat. Fordulatokban bővelkedik ez a bűbájos, külföldön is nagy sikerrel játszott vígjáték, amelynek írója Molnár Ferenc, a Pál utcai fiúk méltán világhíres szerzője. A rendező pedig a számtalan díjjal elismert Mohácsi János, aki az Illatszertárral jelentkezett pár éve Nyíregyházán, és aki ebben az előadásban is az élet keserédes voltát mutatja be.

 

 

Szeptember 15-én, pénteken 19.30-kor érkezik Keresztes Attila rendezése: Az öreg hölgy látogatása a Krúdy Kamarába. A történet helyszíne egy gazdaságilag az összeomlás szélén álló kis falu, Güllen, itt él Alfred Ill. A helyi lakosok abban reménykednek, hogy Ill nemsokára hazalátogató ifjúkori szerelme, az időközben milliomossá lett Claire Zachanassian anyagi segítségével megmenekülhet a falu.

A nagy sikert aratott Teljesen idegenek című előadással ismét várjuk Nézőinket szeptember 23-án, szombaton 19 órától. A többszörösen díjazott olasz filmből készült előadás olyan kényes kérdéseket feszeget, hogy mit jelent őszintének lenni egy barátságban, szerelemben, hogy meg lehet-e ismerni a másik embert, vagy erre az együtt leélt élet is kevés.

A zene az kell - Kuthy Patrícia és Illyés Ákos, a Móricz Zsigmond Színház színművészei musical és operett dalokat énekelnek, például az Aladdin, a Valahol Európában, a Dzsungel könyve musicalekből, vagy a Csárdáskirálynő operettből, és érdekes történeteket mesélnek szeptember 15-én, pénteken 18 órától a Bencs Villában.

Szeptember 22-én, pénteken 11 órától a Bárány Frigyes Stúdió (volt Művész Stúdió) első ovis bérlet bemutató előadására, a Bogyó és Babócára várjuk elsősorban a legkisebbeket. A népszerű, valószínűleg minden kisgyermek által ismert és szeretett mese ezúttal színházi előadásként örvendezteti meg a kicsiket, élőzenével, tánccal, közös énekléssel. Szülő és gyermek, felnőtt és pöttöm egyformán részese lehet a vidám hangulatú együttlétnek, mely így igazi közösségi élménnyé válik.

Szeptember 30-án, szombaton 18 órától Horváth Margit és Tóth Károly, a nyíregyházi teátrum színművészei Emlékszel még? című operett- és sanzonestjére várjuk a közönséget, melynek a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpad ad otthont.

 

Jegyek elérhetőek online itt:
https://moriczszinhaz.jegy.hu/
vagy személyesen:
Móricz Zsigmond Színház Jegyiroda
Nyíregyháza, Színház u. 2.; Telefon: + 36 42 507 006 +36 30/303-2875 +36 20/233-2926