Nagyívű fejlesztések Nyírbéltek Nagyközségben
Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretében a Vidékfejlesztési Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Kisméretű infrastruktúra fejlesztése a vidéki térségekben elnevezésű pályázati konstrukcióban 61,03 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.
Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, mint Támogató által meghirdetett VP6-7.2.1.1-21 kódszámú, Mezőgazdasági terménytároló és az Esze Tamás utca közötti külterületi út megépítése című pályázatra 2021.07.27-án nyújtotta be támogatási kérelmét. Az Irányító Hatóság támogatásra alkalmasnak minősítette az önkormányzatot, melynek következtében 2021.12.20-án Támogatói Okirat lépett hatályba. A Nyírbéltek 0315 hrsz alatti mezőgazdasági bekötőút építési munkálatai kapcsán 61,03 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. A kivitelezési munkálatok az előzetes ütemezésnek megfelelően haladt, s az út elkészült.
A kivitelezés során 3 méter széles útburkolat került kialakításra 0,50-0,50 méter föld útpadkával az út vízelvezetésével. A megépített út területe a vízelvezetéssel és szabványoknak megfelelő nyomvonalvezetéssel a korábbi földúthoz képest nem igényel több területet. A padka helyreállítása megtörtént. Az árok profilozásával a csapadékvíz elvezetés biztonságosan megoldódott.
Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzatának nagyon fontos, hogy a település fejlődjön. Nagy segítséget nyújtott a támogatás abban, hogy kialakításra kerülhessen a szilárd burkolatú bekötőút. Az új útszakasznak köszönhetően a környékbeli lakosok és dolgozók biztonságosabban közlekedhetnek ezen a területen.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
Éjszaka karbantartási munkák miatt az alábbi vonatok helyett MÁVBUSZ-ok közlekednek a térképen jelölt szakaszokon.
2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
Anton Pavlovics Csehov egyik klasszikusát, a Három nővért mutatták be 2025. november 21-én Nyíregyházán a Krúdy Kamarában.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
Kutyakozmetika 







