Megvan, melyik vármegye adta 2023-ban a legtöbb belföldi turistát
Több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el a belföldi vendégek a vidéki szálláshelyeken tavaly. A vármegyék adatainak összesítése alapján a legtöbb belföldi turista Pest vármegyéből indult útnak 2023-ban, míg a legmesszebbre Jász-Nagykun-Szolnokból, Bács-Kiskunból és Baranyából utaztak a pihenni vágyók. Átlagosan a leghosszabb ideig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod turistái pihentek. A 4-5 csillagos hotelekben Győr-Moson-Sopron utazói foglaltak a leggyakrabban szállást, a kempingek Komárom-Esztergom, míg a vendégházak Békés vármegye turistái körében voltak a legkedveltebbek tavaly – derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból.
A hazai turisztikai forgalom kétharmada a vidéki szálláshelyeken jelentkezett 2023-ban, ahová a vendégek 74%-a belföldről érkezett. A Magyar Turisztikai Ügynökség az általa létrehozott NTAK adatai alapján a vármegyék közül a legtöbb, összesen 1 millió 248 ezer belföldi turista – a fővárost nem beleszámítva − Pest vármegyéből kelt útra tavaly, akik közül a legtöbben Siófokra, Hajdúszoboszlóra és Egerbe utaztak. Ráadásul nemcsak abszolút értelemben, hanem a vármegyék népességéhez viszonyítva is itt volt a legmagasabb (93%) a belföldi turisták aránya 2023-ban. Hasonlóan igaz ez Győr-Moson-Sopronra, amely összességében és népességarányosan is a 2. legtöbb belföldi utazót adó területe volt hazánknak. A turisták innen leginkább Zalakaros, Balatonfüred és Siófok felé vették az irányt. Csakúgy, mint a népességhez viszonyított legtöbb belföldi turistát adó vármegyék dobogójának képzeletbeli 3. fokán található Komárom-Esztergom turistái.
Saját vármegyéjüktől átlagosan a legmesszebbre Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Baranya turistái utaztak, ráadásul mindhárom területről Siófokot célozták, amely a legkedveltebb belföldi turisztikai célpont volt ezekben a vármegyékben. Saját vármegyéjükön kívülre a leggyakrabban a már említett Pest és Győr-Moson-Sopron mellett egyébként Hajdú-Bihar vármegye turistái utaztak tavaly, ők legtöbbször Gyulán, Egerben és Miskolcon szálltak meg. A vármegyét már elhagyva, de ahhoz a legközelebb a somogyi turisták utaztak, a legtöbben Zalakarosra, Hévízre és Pécsre. Saját vármegyéjükön belül pedig legnagyobb számban a zalaiak keresték a pihenést 2023-ban.
A leghosszabb kikapcsolódásokra Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod turistái indultak, az átlagos tartózkodási idejük, 2,9; 2,8; illetve 2,8 vendégéjszaka volt. A legtöbb vendégéjszakát 2023-ban Pest vármegye turistái töltötték az országban: összesen 3,1 millió éjszakát.
A legtöbb fiatal (19-24 év közötti) Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyéből utazott, leginkább Siófokra, Nyíregyházára és Miskolcra. A legidősebb, 65 év feletti generáció tagjai is leginkább innen, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből keltek útra − ugyanezen városok felé. 2023-ban a legidősebb belföldi turista 100 éves volt, aki Győr-Moson-Sopronból látogatott Zalába, ahol 3 éjszakát töltött. A legfiatalabb, még egyéves kort el sem ért belföldi vendég 4 éjszakát töltött Borsod-Abaúj-Zemplénben, ahová Budapestről érkezett.
A szálláshelyek megoszlása alapján látható, hogy a 4-5 csillagos hotelfoglalások aránya Győr-Moson-Sopron turistái körében a legmagasabb (39%), amelyek főként Budapestre, Zalakarosra, Bükre, Balatonfüredre és Hévízre koncentrálódtak 2023-ban. A kempingek a Komárom-Esztergom vármegyei utazók körében a legnépszerűbbek, akik főként a Balaton partján, így Siófokon, Balatonfüreden, Alsóörsön, Zamárdin, Révfülöpön szállnak meg ilyen szálláshelyeken. A legtöbb vendégházat viszont Békés turistái foglalják le, elsősorban Egerben, Siófokon, Szegeden és Békésszentandráson.

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
Éjszaka karbantartási munkák miatt az alábbi vonatok helyett MÁVBUSZ-ok közlekednek a térképen jelölt szakaszokon.
2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
Anton Pavlovics Csehov egyik klasszikusát, a Három nővért mutatták be 2025. november 21-én Nyíregyházán a Krúdy Kamarában.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
Kutyakozmetika 







