Díszpolgári cím és életmű-díj Nyíregyházán

 

 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Nyíregyháza Város Díszpolgára címet adományozta Dr. Dohanics Sándor, nyugalmazott osztályvezető főorvos részére. 
 

 

 

 

Dr. Dohanics Sándor idén tölti be 82. életévét. Születésétől kezdve Nyíregyházán  él és dolgozik. Régi nyíregyházi családból származik, édesapja a Rákosi-időkig (1949) a Nyíregyházi Tanítóképző igazgatója volt.
 
1995-ben történő  nyugdíjba vonulása után is folyamatosan bejárt munkahelyére a fiatalabb operáló orvosok munkáját segíteni.
 
1948-ban elsőéves egyetemistaként lépte át először a nyíregyházi sebészeti műtő  küszöbét.
 
Asszisztensként részt vett az első Magyarországon végzett szívműtétben. Akkori főorvosával, mesterével Dr. Eisert Árpáddal úttörőmunkát végeztek az epesebészet technikai megoldásainak kidolgozásában. Később a sebészet egyik legfiatalabb szakterületének, az érsebészetnek úttörői közé tartozott, így az első érsebész szakorvosok egyike lett Magyarországon. Nyíregyházán önálló sebészeti osztályt teremtett és létrehozta az első érsebészeti profillal rendelkező sebészeti osztályt is, melynek évtizedeken át osztályvezető  főorvosa volt. Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként 1990-ben elsők között kapta meg Batthyány-Srattman díjat, később a megyétől életmű díjként Pro Comitatu kitüntetést kapott. Nyíregyháza várostól évekkel ezelőtt Eisert Árpád díjban részesült. 2012-ben a SZ-SZ-B megyei Orvosi Kamara életmű-díjban részesítette.  
 
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése  Inczédy György Életmű-díjat adományozott az alábbi személyek részére: 
 
Dr. Bánszki István gazdag pedagógiai munkássága, sokrétű tudományos és irodalomszervezői tevékenysége révén meghatározó szerepet töltött be az elmúlt fél évszázad során Nyíregyháza város és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális életében.
 
Középiskolai tanárként, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskola docenseként nemzedékek sorát oktatta, nevelte evangéliumi szellemtől vezérelt áldozatos munkával, példás igényességgel. A rendszerváltozást követően az újjászerveződő Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett az iskola történetének, hagyományainak feltárásával, régi tekintélyének visszaállításával. Munkásságának fontos része az egykori Bessenyei Kör szerepét felvállaló  Bessenyei Társaság újjászervezése. Elnökletével a Társaság több száz tagot fog össze, s negyedszázados működése során számos tudós, művész, egyházi gondolkodó életművét ismertette meg a város és a megye közönségével.
 
Pedagógusként s a régió irodalmi életének szervezőjeként mindig odafigyelt az itt élő alkotókra, különös tekintettel a fiatal írókra, költőkre. Írásaiban megemlékezett róluk, egyengette pályájukat, bemutatkozási lehetőségekhez jutatta őket. Ilyen irányú fáradozását cikkein túl egy közreműködésével készült, a helyi szervezőket bemutató kislexikon dokumentálja. 
 
Dr. Gubicz Pál nem városunk szülötte, a Jászságból származik. Ennek ellenére minden túlzás nélkül elmondható, hogy a városunkban eltöltött évtizedek alatt Nyíregyháza elismert köztiszteletben álló polgárává vált, méghozzá a polgár szó legnemesebb értelmében.
 
Állatorvosként, később városi főállatorvosként dolgozott a megyeszékhelyen. A mai napig köztiszteletben tartják személyét. Városunk állattartó lakosai, a bokortanyák gazdálkodói szerették és szeretik, becsülték és becsülik. Munkabírása, az emberekkel szembeni tisztelettudása bármely honfitársunk számára példamutató lehet.  Nyugdíjasként is folytatott szerény praxist, csak a 80. életév betöltése után hagyott fel a munkájával.  Erkölcsi szemlélete, életvitele kifogástalan. Napjainkban 86 évesen is irigylésre méltó szellemi kondícióban, de fizikailag kissé megfáradtan éli megérdemelt nyugdíjas éveit.
 
Az elismerés egy becsületben és tisztességben megélt pályafutás méltán megérdemelt jutalma.  
 
Dr. Noviczki Miklós 1975 óta dolgozik a nyíregyházi „Jósa András” Megyei Kórház Baleseti Sebészeti (jelenleg Traumatológiai és Kézsebészeti) Osztályán.
 
1979-ben általános sebészeti, 1981-ben traumatológiai, 1994-ben kézsebészeti szakképesítést szerzett. A következő évben Európai Kézsebészeti Szakvizsgát tett Párizsban. 1988-1997 között a Kézsebészeti Részleg vezető  főorvosa.
 
Munkája elismeréseként 1998-tól jelenleg is a Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály vezető főorvosa.
 
A hazai és nemzetközi tudományos rendezvényeken rendszeres előadó, az osztály hazai és nemzetközi elismertsége szakmai felkészültségének eredménye. A pályakezdő orvosok szakmán belüli képzésében, továbbképzésében kiemelkedő szerepe van. Az osztályon lévő műszerpark fejlesztését, korszerűsítését és a Traumatológiai Állomás  újjászervezését szívügyének tekinti. Személyében egy olyan ember kapná a kitüntetést, aki az orvoslást hivatásként, országos elismertséggel kiválóan végzi.