Nyíregyházán is megrendezésre kerül a The Walking Dead véradás!
Folytatódik a FOX és a Telekom már hagyományosnak mondható véradó kampánya: immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a The Walking Dead véradás. Az egyre növekvő érdeklődésre tekintettel idén még több helyszínen találkozhatnak a sorozat rajongói Blood Store-okkal, melyek szeptember közepétől november közepéig nyílnak majd az ország különböző pontjain.
Több mint 5000 regisztráló, 1268 véradó, 415 liter vér – ezzel a kiemelkedő eredménnyel zárult a tavalyi The Walking Dead véradás. Az egyes helyszíneken a véradásra jelentkezők száma duplájára nőtt, és a résztvevők 44%-a új véradó volt. Láthatóan a The Walking Dead rajongók hajlandóak a vérüket is adni kedvenc sorozatukért, valamint a jó ügy érdekében. Elismerésre méltó, amit tesznek, hiszen egyetlen véradó akár három ember életét is megmentheti, így 2016-ban is több ezer beteg emberen segítettek a Blood Store-ok látogatói. A nagy sikerre való tekintettel a The Walking Dead véradás 2017-ben is folytatódik, és országszerte számos új helyszínen nyílnak Vérbutikok szeptember közepétől november közepéig.
Látva az eddigi eredményeket, a FOX és a Telekom ezúttal ambíciózus célt tűzött ki maga elé: idén szeretnének 800 liter vért összegyűjteni a Blood Store-okban. Ha sikerül a kitűzött mennyiséget elérni, akkor további 500.000 forint adománnyal támogatják majd a Magyar Vöröskereszt munkáját, amit a szervezet a véradó kamion fenntartására fordítana.
Az ország különböző pontjain nyíló Blood Store-ok berendezésükben a The Walking Dead sorozat hangulatát idézik, ahol a regisztrálók először egy “Menetlevelet” kapnak, amelybe a különböző aktivitásoktól függően gyűjthetnek pontokat. A véradás mellett fotózkodhatnak és kvízjátékon is részt vehetnek az érdeklődők, ezekért mind pontokat kapnak, amiket végül The Walking Dead-es ajándékokra válthatnak. Érdemes tehát azoknak is ellátogatni a Blood Store-okba, akik valamilyen oknál fogva nem adhatnak vért, mert az egyéb aktivitásokért is kaphatnak ajándékot.

A The Walking Dead véradás idén is a FOX és a Telekom szervezésében, a Magyar Vöröskereszt együttműködésével valósul meg. A véradáson való részvételhez szükséges a személyi igazolvány, a TAJ-szám és a lakcímkártya. A véradással kapcsolatos további információk elérhetőek a www.veradas.hu oldalon, vagy az ingyenesen letölthető Vöröskereszt-Véradás mobil applikáción.
A 2017-es Blood Store helyszínek:
szept. 18-19. – Miskolc Pláza
szept. 21-22. – Árkád Budapest
szept. 28-29. – Fórum Debrecen
okt. 2-3. – Malom Központ, Kecskemét
okt. 5-6. – Köki Terminál, Budapest
okt. 9-10. – Pólus Center, Budapest
okt. 12-13. – Pécs Plaza
okt. 19-20. – Korzó Bevásárlóközpont, Nyíregyháza
okt. 24. – Pannon Egyetem, Veszprém
okt. 26-27. – Alba Plaza, Székesfehérvár
nov. 2-3. – Zala Plaza, Zalaegerszeg
nov. 6-7. – Agria Park, Eger
nov. 9-10. – Szeged Plaza

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







