Fókuszban a bőr védelme
Napjaink egyik rohamosan terjedő betegsége a bőrrák. Hihetetlen, de igaz, hogy az elmúlt harminc évben több embernél alakult ki sajnos ez a betegség, mint az összes többi daganatos betegség együttesen. Hátterében az állhat, hogy bőrünk már nemcsak nyáron szenved a nap káros sugaraitól, hanem a téli időszakban is erős igénybevételnek van kitéve, például a szolárium által.
Egy kis statisztika
Az Amerikában működő Mayo Klinika felmérése alapján az utóbbi negyven évben nyolcszorosára növekedett a bőrrákos megbetegedések száma a középkorúak (40-60 év közöttiek) körében.
A kutatók közel 140 000 embert vizsgáltak meg, az eredmény pedig megdöbbentő: az 1970-es évekhez viszonyítva az utóbbi évtizedben a fehér bőrű hölgyek körében 24-szeresére, míg a férfiak körében 4,5-szeresére növekedett meg a melanoma / festéksejtes bőrrák kialakulása.
A szolárium káros hatásai
A legjelentősebb növekedés a 40-50 év közötti nők körében mutatkozott. De a 20-30 év közötti női korosztályban is megháromszorozódott a melanoma előfordulása. A kutatás vezetője, Dr. Brewer szerint ennek egyik feltételezhető oka, hogy egyre népszerűbb a szolárium használata, de emellett hozzájárulhat a kialakuláshoz az erőteljes káros UV sugárzás, amelyet az ózonréteg elvékonyodása idéz elő illetve bizonyos hormonális változások is.
Sajnos bármilyen látványos is lehet 10 perc szolárium, az általa okozott károk is olyan jelentősek. Hatása ugyanis megegyezik egy egész napos, fényvédelem nélküli napozással. A fénycsövek olyan káros sugarakat bocsátanak ki, amelyek genetikai módosulást okozhatnak a DNS-ben, ami pedig a melanint termelő sejtek jelentős osztódását idézi elő.
A rendszeres ön- és szűrővizsgálatok azonban nagymértékben hozzájárulnak a daganatok korai felismeréséhez, valamint az időben történő eltávolításhoz. A tanulmány szerint a vizsgált időszakban 7%-kal javult a teljes túlélés melanomában éves szinten.

Az éves szűrővizsgálatok fontossága
A szakorvos által végzett, évenkénti szűrővizsgálat szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Különösen ne felejtkezzen meg róla abban az esetben, ha új anyajegyet fedezett fel a bőrén, megváltozott a már meglévő anyajegyeinek a mérete, színe, alakja; illetve, ha netán az anyajegye vérezni, váladékozni,vagy viszketni kezdene.
Az anyajegyszűrést ideális esetben a nyár előtt érdemes elvégeztetni, így adott esetben az anyajegy még a melegebb időszak előtt eltávolítható.
CMC Déli Klinika
A CMC Déli Klinika szakemberei kiemelten fontosnak tartják a megfelelő bőr és fényvédelmet és hangsúlyozzák, hogy személyre szabott szűrővizsgálatokkal és tanácsadással Ön nagy lépést tesz egészségéért és a bőrrák megelőzéséért.
A Klinika komplex bőrgyógyászati vizsgálatokkal, a gyanús anyajegyek plasztikai sebészeti minőségben végzett eltávolításával, a bőrtípusuknak megfelelő fényvédő kozmetikumokkal is várja azokat, akik szeretnének mindent megtenni a bőrük és egészségük védelméért.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







