Válasszunk igazán kényelmes, kinyitható kanapét!
Mivel mindenki más szempontok szerint választ kanapét, így nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy egy kanapé mitől is igazán kényelmes. Vegyük sorra, hogy mitől lehet kényelmes egy kinyitható kanapé.
Milyen funkciót fog betölteni?
Mint minden tárgy az életünkben, úgy a kanapé is egy funkciót tölt be, ami számunkra fontos és kényelmes. Éppen ezért, aki állandó alvásra tervezi a bútort, annak mindenképp szem előtt kell tartania azt, hogy az ülőgarnitúra nappal és éjszaka is a maximumot nyújtsa. Tehát nappal legyen tökéletes, mint kanapé, legyen megfelelően párnázott az ülőfelülete, minőségi a huzata és nem mellékesen, mikor eljön az este, legyen könnyen kinyitható is. Hiszen ki szeret sokat hajolgatni és cipelni a kanapé kinyitása során, mikor egy mozdulattal is egészséges és komfortos fekhelyet készíthet magának.
Az állandó alvásra szánt kanapék esetében fontos, hogy a fekvőfelülete egy darabból álljon, vagyis személyenként 1 matracon lehessen elnyújtózni. Ha ez nem így van, akkor az ágyat már nem állandó alvásra tervezték. A borításáról már esett szó, hogy jó minőségű legyen, de az is fontos, hogy lehetőség szerint szövettel borítsuk a kanapét. Mivel a szövet meleg és kényelmes, így nem fog rajta csúszkálni a lepedő, és kellemetlenül hideg sem lesz a testünk alatt.
Vendégágyként nem kell, hogy a világ legkényelmesebb kanapéja legyen, hiszen ebben az esetben csak időnként, ritkán kerül sor arra, hogy kinyissuk és rajta aludjunk. Éppen ezért nem a kényelem a fő mozgatórugója a kanapé kiválasztásának, hanem, hogy valamilyen módon kinyitható legyen, és emellett díszére váljon a nappalinak. Attól függetlenül, hogy csak időnkénti alvásra választjuk, érdemes szövetborítást alkalmazni.

Ha alvásra nem is használnánk...
Ha nem tervezzük alvásra a kanapét, akkor nem is kell, hogy kinyitható legyen. Ilyenkor a legfontosabb, hogy lehetőleg praktikus borítással készüljön, azaz, ha bármilyen baleset éri, könnyen letörölhető legyen. Ugyanígy praktikus az L alakú kanapé választása is, ha sok ismerőssel rendelkezünk, vagy nagy a család. Itt azért fontos, hogy bőven legyen helyünk a szobában, valamint, hogy milyen irányú legyen a kanapé, mert utólag már nem lehet, vagy roppant macerás azon változtatni.
Elhelyezés tekintetében is válogathatunk fal mellé helyezhető darabok, illetve térben álló darabok között is. Térben elhelyezhető az L alakú kanapék többsége, míg a falhoz általában a hagyományos darabokat állítják. Lényeges pont, hogy tudjuk, hogy mekkora hellyel rendelkezünk a kanapé számára, hiszen ha túl nagy, akkor új helyet kell neki keresni a lakásban.
Tartósság tekintetében a legjobb, ha rugós ülőfelülettel rendelkező darabot választunk, mert az bírja a legintenzívebb terhelést is.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







