A tudatos én megtalálása

Minden egyes embernek megvan a saját élettörténete. Ha nem is ismerjük ezt a történetet, a sejtjeinkben, génjeinkben ott vannak a régmúlt történései.

 

 

Fontos, hogy idővel szembenézzünk a múltunkkal, családi örökségeinkkel, mert ezek azok, amik a jelent is alakítják.

Gyermekkori tapasztalatok hatása a felnőttkori énünkre

A tapasztalatszerzés már az anyaméhben megkezdődik. Fontos momentum az életünkben az, ahogyan a szüleink várnak, fogadnak minket. Ezek a sejtszintű tapasztalatok akár egész életünket is befolyásolhatják.

A nem várt gyerekek gyengébbek, érzékenyebbek és fogékonyabbak a betegségek iránt. Később mentális problémákkal is küzdenek. Önbizalomhiányosak, képtelenek kiállni önmagukért. A szeretethiány egész életükre rányomhatja a bélyegét. Mindezek miatt nagyon fontos, hogy szakember segítségével feldolgozzák a gyermekkori traumákat.

Vannak olyan gyerekek is, akiket a szüleik más neműnek vártak, de olyanok is, akiknek a szülei már születésük előtt valamilyen sorsot vagy feladatot szántak. Ezek miatt is rengeteg frusztráció alakulhat ki később, a felnőtt énben. Fontos, hogy dolgozzunk magunkon, nehogy ezt a frusztrációt adjuk tovább a gyerekeinknek.

Testvérkapcsolatokból szerzett tapasztalatok

A testvérsorrendnek is meghatározó szerepe van abban, hogy szüleink hogy viszonyulnak hozzánk. Szintén lényeges, hogy szüleink hogyan kezelik a testvérek közti természetes konfliktusokat. Az ikreknek különösen nehéz saját személyiségük megtalálása, mert a szülők és a környezet is gyakran egyként kezelik a testvéreket.

 

 

Hogyan öröklődnek át a lelki traumák?

Fontos megjegyezni, hogy a lelki traumák sajátossága az, hogy soha nem törlődnek ki, nem tehetők semmissé. Mivel sejtjeinkbe vannak kódolva, így gyermekeink és az ő családjaik életére is kihatással lehetnek, ha nem dolgozunk velük. Egy dolgot tehetünk ez ellen: ha dolgozunk az önismeretünkön, megértjük és elfogadjuk a múltunkat. Ezáltal a zsigeri működések is változnak.

Egy negatív esemény, vagy egy olyan dolog hatására, amit fenyegetésnek élünk meg, a szimpatikus idegrendszer izgalmi állapotba kerül és mozgósítja a szervezetünket a túlélés érdekében. Ha nem dolgozzuk fel a traumatikus eseményt, ez az izgalmi állapot tartósan állandósul. Önvédelmi rendszerünk aktív marad. Ez az önvédelmi mechanizmus hasznos, ugyanakkor a mindennapi életünkben nehézségeket okozhat, hiszen szervezetünk kimerül.

Tudatunk próbálja feldolgozni a traumákat az ismétlési kényszer segítségével. Ezért van az, ha egy generáció nem tudta átdolgozni az adott traumatikus eseményt, elménk továbbörökíti azt. A feldolgozatlan traumák így kerülnek felszínre érzelmileg újra és újra mindaddig, amíg nem sikerül megismerni és feldolgozni a felmenőink által elszenvedett tragédiákat.