Helyi gazdaságfejlesztés Tiszarád községben
Tiszarád Község Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Helyi gazdaságfejlesztés elnevezésű pályázati konstrukcióban 97,120 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.
A pályázati felhívásra az Tiszarád Község Önkormányzata 2019.09.30-án nyújtotta be támogatási igényét. A megvalósítás 2023.10.31-én fejeződött be. A projekt azonosítószáma TOP-1.1.3-15-SB1-2019-00046. A fejlesztés célja a belső erőforrásokra épülő, gazdaságélénkítő és foglalkoztatás-ösztönző térségi és helyi gazdaságfejlesztés, ehhez illeszkedve új piactér kialakítása, fejlesztése. A fejlesztés régóta célként fogalmazódott meg a képviselő testület tagjaiban, melynek anyagi forrásai sikeres pályázatot követően Európai Uniós forrásból vált biztosítottá. A megvalósult fejlesztés hozzájárul a lakosság megélhetésének biztosításához, a mezőgazdaság potenciáljának javításához, illetve a környezetvédelemhez is. A projekt 97,120 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével jött létre.
A beruházásnak köszönhetően a helyi gazdaság fejlesztése, potenciáljának növelése, munkahelyteremtés, közfoglalkoztatás kiváltása, a település megtartó erejének szinten tartása, növelése, gazdasági társaság által termelt termékek (zöldség-gyümölcs) helyben történő értékesítése, az alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen munkaerő szervezett, irányított foglalkoztatása, életminőségének javítása valósult meg. A piactér kialakítása a helyi gazdasági életre pozitív hatást gyakorol, mely a helyi település eltartó-képességet stabilizálja, illetve növeli. A projekt szükségességét az is bizonyítja, hogy a településen a lakosság megélhetését a mezőgazdaság biztosítja. A mezőgazdaság adott feltételei mellet a helyi termelők által történő értékesítés, valamint a foglalkoztatás hozzájárul a térség gazdasági potenciáljának javításához, a helyi termelők és termékek preferálásához, valamint a munkahelyteremtéshez.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







