Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei ovisok mentették meg Gömböcfalvát
A Mesél a szemünk játékos pályázatán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei ovisok bebizonyították, hogy számukra semmi sem lehetetlen, és mindent bevetettek, hogy a négy fal között és a szabadban is segítsék a bajba jutott fénygömböcöket.
A „Fényjáték az óvodában” pályázat célja az volt, hogy mesés történeteken keresztül megmutassa, az óvodáskorú gyerekek képzelete a mai, egyre inkább digitalizálódó világunkban is korlátok nélkül képes szárnyalni. Nem beszélve arról, hogy a mesék révén még a szemük egészségének védelmét célzó gyakorlatok is élvezetessé tehetők.
A játékos pályázaton jándi, kisszekeresi, mátészalkai, nyíregyházi, paszabi, pócspetri és rozsályi ovisok is részt vettek, minden csoport nyereményben részesült.
Ovisokból kis hősök
Az óvodai csoportok egy játékos küldetés teljesítésével pályázhattak a nyereményekért, amit az óvodapedagógusok a képernyőmentes tartalmakra fókuszáló Plukkido applikációján keresztül érhettek el. A meseszövő app célja, hogy hidat képezzen a digitális eszközök és a gyermeki képzelőerő között, miközben arra készteti a meséket hallgatókat, hogy a kijelző helyett a környezetükre figyeljenek. Ezáltal fejlesztve többek között az empatikus és az együttműködési készséget is, teret adva a kreatív problémamegoldásnak és a sikerélmény aktív megélésének.
A pályázaton résztvevő óvodapedagógusok így vélekedtek a küldetésről:
„A feladatok nagyon gyermekközpontúak, megmozgatják a gyerekek fantáziáját.”
„Végre egy szuper pályázat aminek minden egyes pillanatát imádta az összes gyerek! Annyira elvarázsolta őket ez a világ, hogy másnap is kérdezték: küldött-e üzenetet Villonc?”
„A gyerekek nagyon élvezték a játékot, az esőtánc és a felhőfújás volt a kedvencük.”

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







