Karácsonyfáért ajándék 2016-ban is

A Térségi Hulladék- Gazdálkodási Nonprofit Kft. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. január 7. és január 23. között karácsonyfagyűjtő akciót szervez.

Befagyott a sóstói tó

A Sóstó – Gyógyfürdők Zrt., mint a sóstói csónakázótó, valamint a sóstói Tófürdő üzemeltetője, az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:

Első hó

A délutáni havazás miatt a NYÍRVV Nonprofit Kft. 17 munkagéppel elkezdte az utak alásózását. Munkatársainknak előreláthatóan a délutáni csúcsforgalomban kell elvégezniük a síktalanítást, hogy megakadályozzuk a letaposott hó lefagyását, ezért kérjük a Tisztelt Járművezetők türelmét.

Szilveszter Nagykállóban

Az év utolsó napján Nagykállóban 18:00 órakor szeretettel várunk mindenkit a Szabadság térre, ahol együtt búcsúztatjuk az óévet és köszöntjük a 2016-os esztendőt!

Oldalak

Egyéb híreink

Középkori templomok útja

középkori temlomok útjaMég 2009-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács együttműködésében, „Középkori templomok útja” címen született meg az a tematikus útvonal, amely egy, a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné mélyrehatóan megismertetni az érdeklődőket. 

Állatvédelmi jótékonysági hétvége Nyíregyházán

Ez a hétvége -szerintünk- az állatvédelem és a jótékonyság jegyében telik Nyíregyházán. Ugyanis mindhárom állatvédő szervezetnek lesz valamilyen megmozdulása, amely a hontalan állatok javára történik és amelyen nagyon is érdemes részt venni!

Jótékonysági váltófutás Nyíregyházán az Állatbarát Alapítvány javára

Gyűjtést szerveznek a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány javára, kérjük amennyiben teheti megjelenése mellett támogassa az alapítvány működését!

Jótékonysági Koncertet és Örökbefogadó napot szervez a Kisherceg Állatmentő Egyesület Nyíregyházán

Örökbefogadó nappal egybekötött jótékonysági koncertet szervez a Kisherceg Állatmentő Egyesület. A három fellépős rendezvény május 11-én a nyíregyházi Romkert Sörözőben kap helyet, az est teljes bevétele az állatmentők munkáját támogatja.

Oldalak