Hogyan teremtsd meg a Távol-Kelet békéjét otthonodban?
Sokáig keveset tudtunk a japánokról, hiszen évszázadokra elszigetelten éltek a világ többi részétől. A 19. században csodálkozhatott rá a nyugati világ a felkelő nap országának különbözőségére. Mivel a vallásuk/filozófiájuk a zen buddhizmus tanait követi a sógunátus kora óta, így az élet céljáról és értelméről is homlokegyenest más a nézetük, mint a nyugati világ emberének.
A DODO csapata ebben a cikkben ennek az egzotikus világnak a nyugalmát segít megteremteni otthonodban, amennyiben kedveled a letisztult, minimalista stílust.
Miben rejlik a japán stílus egyedülállósága?
Míg a nyugati kultúrában azt szoktuk meg, hogy halmoznunk kell a tárgyakat, mert csak akkor vagyunk valakik, a japánok a zen filozófiának köszönhetően úgy tartják, hogy meg kell szabadulnunk minden olyan felesleges tárgytól, amire valójában nincs szükségünk. Az önmagunk megtalálása a cél, amit csak úgy érhetünk el, ha a környezetünk is rendezett, nyugodt.
Minimalista, azaz a kevés is pont elég
Annak ellenére, hogy a japán otthonok kicsik, ugyanúgy szellősek is. Ezt azzal érik el, hogy csak olyan bútorokkal rendezik be otthonaikat, amiknek funkciójuk van. Egyszerűség, letisztult formák, matt felületek és kevés dísztárgy jellemzi ezt az irányzatot. Nincsenek szem előtt családi fényképek, ha van is a falon kép, annak kiemelkedő helye van.
Ha kedvet kaptál a japán stílus megvalósításához, de a megfelelő bútor vagy kiegészítő még hiányzik, akkor feltétlenül keresd fel a DODO webáruházat.
Ellentétek
A jin-jang elmélet, miszerint a világon minden természeti jelenség két ellentétes alapelvből származik, a lakberendezésben is megmutatkozik. Ellentétes ugyan, de nem egymással szemben álló. A jin és a jang kiegészítik egymást. Természetesen itt is törekednek a kontraszt egyensúlyára pl. egy krémszínű fal elé állítanak egy fekete asztalt.

Építészet
Mivel a szigetországban gyakran előfordulnak földrengések, ezért az építészetük is ehhez alkalmazkodott. A nyugati ember számára már egy tradicionális japán ház látványa is kuriózum. Számunkra a tégla, beton, vályog, elvétve a fa jelenti a házépítés alapanyagát. Ezzel szemben a japánok könnyű, faszerkezetes házakban élnek, aminek papír falai vannak. Bár a szigetelés hiánya miatt a lakások télen hidegek, nyáron pedig melegek, mégis praktikusak a falak, mert könnyen variálhatók. Könnyűszerrel több kisebb részre osztható vagy éppen egy nagyobb helyiséggé alakítható a lakás. Ha pedig egy földrengés miatt tönkremegy, gyorsan pótolható.
Színek
A japán stílus színhasználatában is szolid marad. A fekete és fehér mellett használhatók a földszínek, a pasztell árnyalatok. Nincsenek csillogó, fényes felületek.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







