Ismét karácsonyi forgatag és adventi programok Nyíregyháza belvárosában

November 28-án, advent első vasárnapján ismét ünnepi díszbe „öltözik” a város. A fények felkapcsolásával és az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az adventi ünnepvárás a város főterén.

 

A Helyőrségi Művelődési Otthon revitalizációja Nyíregyházán

Lezárult a „Fenntartható turizmusfejlesztés - a Helyőrségi Művelődési Otthon revitalizációja által” című, projekt megvalósítása Nyíregyházán. Az elkészült beruházást november 19-én dr. Kovács Ferenc polgármester és Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója sajtónyilvános projektzáró rendezvényen mutatták be.

November végi előadások a nyíregyházi színházban

November második felében is izgalmas programmal várja Nézőit a teátrum. November 19-én, 20-án, valamint 26-27-én is műsorra tűzzük Pregitzer Fruzsina lenyűgöző főszereplésével a Kurázsi mama és gyermeki előadásunkat. Bertolt Brecht egyik leghíresebb darabja összetett történet arról, milyenek vagyunk mi, emberek; küzdelmeinkről, vágyainkról, félelmeinkről, túlélési stratégiáinkról.

Fitt-Szülinap Katus Attilával

A „Mozdulj Nyíregyháza!” – programsorozat idén ünnepli 8. születésnapját. Ez alkalomból november 20-án szeretettel vár minden nyíregyházi érdeklődőt a „Fitt-Szülinap” program, melynek keretében Katus Attila 60 perces Best Body edzést tart.

 

Oldalak

Egyéb híreink

Nyaralni jó - a Magyar Vidék Nemzeti Expedíció nyári tábora

Nyaralni jó - a Magyar Vidék Nemzeti Expedíció nyári tábora A 8. Magyar Vidék Nemzeti Expedíció nyári táborozásra hívja a jelentkezőket 2017. július 17-21-ig. A szervezők minden nap autóbusszal várják a felfedezni vágyókat.

Szúnyogirtás Nyíregyházán

2017. június 06-án (kedd) és június 07-én (szerda) (időjárástól függően június 8-án) Nyíregyházán több mint 1480 hektáron irtják a szúnyogokat. A védekezés elsősorban a megyeszékhely fertőzött, sűrűn lakott és vizenyős területeit érinti.

Pünkösdi piaci nyitva tartás

Tájékoztatjuk Tisztelt Vásárlóinkat, hogy a pünkösdi ünnepek alatt, 2017. június 4-én (vasárnap) és június 5-én (hétfő) valamennyi nyíregyházi piac (Búza téri Piaccsarnok, Örökösföldi-, Jósavárosi- és Kertvárosi Piacok, valamint a Tokaji úti Vásártér) ZÁRVA lesz.
 

Tekerj az állatokért! - Jótékonysági kalandnap Nyíregyházán

A nyíregyházi ALLEY CAT Team 2017. június 4. vasárnap, 9:00 órától megrendezi a 4.Alley Cat kerékpáros kalandnapot a Bujtosi tónál, amely nem csak remek családi szórakozás, de jótékonysági gyűjtés is egyben!

Oldalak