előadás

Nagyszínpadon a Várj, míg sötét lesz

Nagyszínpadon a Várj, míg sötét lesz. Három idegen férfi találkozik egy üres lakásban. Keresnek valamit, ami a háziaknak nem jelent semmit, nem is emlékeznek, hogy hová tehették, de a három idegen közül egy tisztában van vele, milyen sokat ér. Hogy mi ez a valami, és miért olyan fontos, azt csak ez az egy szereplő tudja.

Emilia Galotti - új bemutató a nyíregyházi színházban

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán 2016. november 19-én mutatták be Lessing EMILIA GALOTTI című  polgári tragédiáját.

Hulló Csillagok - történelmi dráma előadás Nyíregyházán

Hulló Csillagok - történelmi dráma előadás Nyíregyházán A dráma egy középiskolában játszódik, és a tanulók szemszögéből mutatja be 1956-ot, illetve a forradalmat és szabadságharcot megelőző időszakot, továbbá az orosz bevonulást. Az iskolában is megmutatkozik a „Vörös Csillag” hatalma, vagyis a tanárok felett „uralkodó” párttitkár és a diákok felett hatalmat gyakorló DISZ-titkár önkényuralmi hozzáállása.

Sikeres volt a Színházak Éjszakája

 Szeptember 17-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban először kukkanthattak be a nézők a kulisszák mögé. Sokan regisztráltak a Színházak Éjszakájára, és akik ezt tették, jobban is jártak, mert ezen szerencsések ülve nézhették végig, hogy miként próbálnak a városunk színészei a 35 éves színház falai mögött.

25. jubileumi Mandala Nyár a Múzeumfaluban

25. jubileumi Mandala Nyár a Múzeumfaluban A Mandala Nyár idén is színvonalas műsorral várja a kikapcsolódni vágyókat és a rajongókat. A jubileumi XXV. évadnak a Sóstói Múzeumfalu ad otthont. Jegyek elővételben a TDM Irodában (Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) vásárolhatóak meg.

Négyszögletű Kerek Erdő a Mandala Nyáron

Négyszögletű Kerek Erdő a Mandala Nyáron A Négyszögletű Kerek Erdő zenés mesejátékkal várja a XXIV. Mandala Nyáron a műértő gyermekeket és a kevésbé "négyszögletű" felnőtteket a Mandala Dalszínház, 2015 augusztus 9-én vasárnap 11 órától.

Oldalak

Feliratkozás RSS - előadás csatornájára