Mustárház

Sportos Mustárház

A Mustárházat működtető KÉK Egyesület és a Közösségi Face-ek irodát működtető Köz-Pont Ifjúsági Egyesület immár hagyományosan, harmadik alkalommal tartotta meg 2 napos sportnapját, ezúttal Nyíregyházán.
 

A vallások közötti párbeszéd megélése Nyíregyházán

A Vidor Fesztivállal párhuzamosan egy ifjúsági csereprogram is megvalósult városunkban az Erasmus+ Programon belül, amely a „Living the interfaith” („ Vallások közötti párbeszéd megélése”) címet viseli, és 2016. augusztus 30. és szeptember 5. között került megrendezésre 25 fiatal részvételével, akik Magyarországról, Olaszországból, Litvániából, Észtországból és Törökországból érkeztek.
 

Vidor ovi buli a Mustárházban

Szeretettel várnak mindekit a Mustárházban a 09.01-én,  csütörtökön 10:00 órától tartott Vidor ovi bulira, ahol a Dió Trió együttes Muzsikáló természet című előadását láthatják!
 

Pokemon Go Vadászat Nyíregyházán

Jelentkezz Nyíregyháza első Pokemon vadászatára 2016. augusztus 5-én, pénteken 17:45–19:00 között. Ez miért jó neked?

Megnyílik 'A valóság ahogy látom' című fotókiállítás

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Mustárház társalgójában nyíló „A valóság ahogy látom” című fotókiállításra, melynek keretében Gyuka Ferenc amatőr fotós munkáit tekinthetik meg.

Újra indulnak nyelvi klubok a Mustárházban!

A Mustárházban tevékenykedő európai önkéntesek részvételével újra beindulnak az ingyenes nyelvi klubok a Szent István u. 20. szám alatt, ahol orosz, olasz, francia, spanyol és angol nyelv gyakorlására van lehetőség.

Ifjúsági csere Vietnamban

Ifjúsági csere Vietnamban 2015. november 23-29. között a Mustárház munkatársai és fiataljai/önkéntesei Vietnamban jártak, egy két éves brüsszeli finanszírozású, kapacitásbővítő projekt hatodik eseményeként. Magyarországról, Vietnamból és Romániából is öt-öt fiatal és egy csoportvezető vett részt az ifjúsági cserén, melynek központi témája az aktív állampolgárság, részvétel és a fiatalok bevonása, aktivitása volt.

Újra indulnak az ingyenes nyelvi klubok a Mustárházban

A Mustárházban tevékenykedő európai önkéntesek (orosz, olasz, francia, német, azeri, grúz, spanyol) segítségével újra beindulnak az ingyenes nyelvi klubok a Szent István u. 20. szám alatt.

„Városok hálózata” - konferencia Nyíregyházán

A „Városok hálózata” című projekt nyitó konferenciájával megkezdődött az az európai uniós projekt, mely a Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát működtető Kulturális Életért Közhasznú Egyesület szervezésében valósul meg a következő 24 hónapban.

Vietnamba látogatott a Mustárház csapata

2014. november 3-7. között a nyíregyházi Mustárház, egy budapesti és egy szatmárnémeti szervezettel Vietnamba, Hanoiba látogatott egy 2 éves európai uniós, brüsszeli támogatással megvalósuló kapacitásfejlesztő program keretein belül. 
 

A Mustárház és Burgenland

Ausztriában folytatódott a Mustárház „Többség, kisebbség” című ifjúsági demokrácia projektje.

Költészet napja a Mustárházban

A Mustárház idén is megemlékezett a költészet napjáról, egy rendhagyó irodalom óra keretében. A délután folyamán Varga Balázs a Móricz Zsigmond Színház színművésze, interaktív módon mutatta be a fiataloknak a költészet szépségeit és avatta be őket a színészet fortélyaiba.
 

Kiállítás megnyitó a Mustárházban

Tisztelettel várnak minden kedves érdeklődőt a Mustárház társalgójában nyíló „ A lencsém tükrében” című fotókiállításra.

Hamvazószerda Csíksomlyón a Mustárházzal

A Mustárház 2014-ben újra elindította ifjúsági demokrácia projektjét „Többség, kisebbség” címen. Ennek kapcsán Székelyföldön jártak a Mustárház és a diák-polgármesteri iroda képviselői.

Megkezdődött a tavaszi zsongás a Mustárházban is!

Megszokhattátok már, hogy tavasszal a virágok nyílásával mi is még szélesebbre tárjuk a Mustárház kapuit, hiszen a természet ébredésével beindítjuk már hagyományosnak és nem hagyományosnak szánt programjainkat egyaránt. 
 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Mustárház csatornájára