Mustárház

Kovács Tünde fotókiállítása a Mustárházban

A kiállítás a nyári fesztiválszezon előhírnökeként kíván bepillantást adni a fesztiválok hangulatába és a fesztiválozók életébe. A fotók alkalmasak a nosztalgiázásra a rutinos fesztiválozóknak, és a fesztiválokhoz való kedvcsináláshoz azok számára, akik még nem kóstoltak bele a nomád élmények nyújtotta szabadságba.

Nemzetközi képzés volt Liverpoolban

 Az angliai Ifjúsági Nemzeti Ügynökség által szervezett képzésen vett részt a múlt héten Liverpoolban Páll Fatime, a Mustárház nemzetközi koordinátora. A képzés célja a Fiatalok Lendületben Program népszerűsítése és az ifjúsági csereprogramok megvalósításához szükséges ismeretek megszerzése volt.

Zenei tehetségkutató verseny a Mustárházban

Zenei tehetségkutató verseny a Mustárházban A nyíregyházi Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2010. május 15-én tehetségkutató versenyt rendez fiatalokból szerveződött zenekarok számára a Hell Musicban. A rendezvény a tehetségkutatás hagyományos formáját kívánja feleleveníteni, s nem a ma divatos, médiában elterjedt tehetségkutató műsorok mintáját követi.

Tóth Tibor fotókiállítása a Mustárházban

Tóth Tibor fotókiállítása a Mustárházban Április 14-én szerdán 11.00 órától kezdődik Tóth Tibor Az árvák országa című dokumentumfotó-kiállítása, a Mustárházban.

Tíz város találkozója Nyíregyházán

Tíz város találkozója Nyíregyházán Tíz város, Kassa, Királyhelmec, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós és Nyíregyháza küldöttei tartanak hétvégén projektmegbeszélést a nyertes brüsszeli pályázatuk megvalósítása kapcsán.

Zenei tehetségkutató verseny a Mustárházban

Zenei tehetségkutató verseny a MustárházbanA nyíregyházi Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2010. május 15-én tehetségkutató versenyt rendez fiatalokból szerveződött zenekarok számára. A rendezvény a tehetségkutatás hagyományos formáját kívánja feleleveníteni, s nem a ma divatos, médiában elterjedt tehetségkutató műsorok mintáját követi.

V. Városi Farsang Nyíregyházán

V. Városi Farsang Nyíregyházán  A Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2010. február 17-én, 14.00 és 16.00 között megrendezi a nyíregyházi általános iskolások

V. Farsangi mulatságát, a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum hangversenytermében.

Ingyenes nyelvi klubok a Mustárházban

Ingyenes nyelvi klubok a Mustárházban Nyíregyházán a Mustárházban az új EVS projekt keretében, februárban új társalgási körök indulnak olaszul, németül és spanyolul, anyanyelvi vezetéssel.

Előtérben a nemzetközi projektek a Mustárházban

Minden eddiginél sikeresebb évet zárt a MustárházMinden eddiginél sikeresebb évet zárt a Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda: a népszerű programok mellett országos mintaprojekt díjban részesült, és a pályázatoknak köszönhetően helyi, országos és nemzetközi projekteket valósíthatott meg.

Fotókiállítás az Iserlohn-i útról a Mustárházban

Fotókiállítás az Iserlohn-i útról a Mustárházban A Mustárház társalgójában látható egy fotósorozat azokból a képekből, amelyeket a fiatalok készítettek augusztusban Iserlohnban. A fotók nem művészi értékűek, de nagyon jól tükrözik az út hangulatát, és azért tettük ki őket, hátha más is kedvet kap majd a nemzetközi programokon való részvételhez.

Pályaorientációs tanácsadó szolgálat Nyíregyházán

Pályaorientációs tanácsadó szolgálat NyíregyházánSokszor tapasztaljuk, hogy napjainkban a pályaválasztás rendkívül esetlegesen történik, nem átgondolt és nem tudatos, aminek következménye a képzés során mutatkozó nagyarányú lemorzsolódás, a fölösleges kudarcélmények, illetve a sikertelen pályaválasztások nagy száma.

Nyíregyházi Beugró - a Móricz Zsigmond Színház színészeivel

Nyíregyházi Beugró - a Móricz Zsigmond Színház színészeivelA Móricz Zsigmond Színház művészei 2009. október 6-án, 15.00-tól a Mustárház társalgójában rendezik meg a Nyíregyházi Beugrót. A programon a színészek a saját ötleteik alapján improvizálnak majd, és a játékokba szívesen vonják be az érdeklődő fiatalokat is.

Ingyenes olasz és angol nyelvi klub indul a Mustárházban

Ingyenes olasz és angol nyelvi klub indul a MustárházbanHamarosan Domenica Fiore és Alex James Gudjonsson vezetésével olasz és amerikai angol nyelvi klub indul a Mustárházban, melyen a részvétel minden érdeklődő számára ingyenes.

Nyíregyháza - Testvérvárosi eredmények

Nyíregyháza - Testvérvárosi eredményekNyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával karöltve a Mustárházat működtető Kulturális Életért Közhasznú Egyesülettel szeptember 2-4. között rendezte meg a Tematikus Testvérvárosi Találkozót, melyen Rzeszów, Szatmárnémeti, Nagybánya, Beregszász és Nyíregyháza ifjúsági szakemberei vettek részt.

Lovári társalgási kurzus indul szeptemberben

Lovári társalgási kurzus indul szeptemberben Az érdeklődők kérésére szeptemberben újra ingyenes lovári társalgási kurzus indul a Mustárházban. A jelentkezők az info@mustarhaz.hu e-mail címen 2009. augusztus 24-ig jelezhetik részvételi szándékukat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Mustárház csatornájára