Szabolcs-Szatmár-Bereg

Tehetségnap a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban

A Fiatal Tehetségekért Alapítvány (Akkreditált Kiváló Tehetségpont), a Konszonancia Regionális Zenei Tehetségsegítő Tanács és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár nevében tisztelettel meghívjuk Önt az alábbi Konferenciára, Tehetségnapra.

A Csókos Asszony a Rózsakertbe érkezik

Június 28-án, pénteken este 20.30-kor a népszerű Csókos asszony operett érkezik többek között Kökényessy Ági és Harmath Imre szereplésével a Rózsakert Szabadtéri Színpadra, a Zenthe Ferenc Színház előadásában.

Nyíregyházi lett az ország egyik kedvenc testnevelőtanára

Elismerésben részesültek azok a kiemelkedő pedagógusok, akikre a legtöbb szavazat érkezett a „K&H mozdulj! az év tesitanára” program vármegyei, majd országos szavazásán. A pénzintézet és az Aktív Iskola program közös kezdeményezésének díját olyan testnevelőtanárok kapták, akik élvezetes óráikkal akár egy teljes életre is megszerettetik diákjaikkal a mindennapi mozgást, egészséges életvitelükkel pedig példát mutatnak. A 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő kategóriában egy nyíregyházi pedagógus kapta az elismerést.

Rendkívüli Örökbefogadási Nap lesz a gyepmesteri telepen

2024. június 28-án (pénteken) 8.00 órától 18.00 óráig szeretettel várják a NYÍRVV Nonprofit Kft. Állategészségügyi Telepén mindazon Kutyabarátokat, akik igaz, őszinte és hűséges társra vágynak!

Országos díjat nyertek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye diákjai

„Legjobbak a jók között” díjat nyertek el alkotásukkal a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola 7-8. osztályos diákjai az országos „Tégy jót és legyél példakép!” országos gyerekpályázaton. Immár 11. éve került megrendezésre a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány országos kreatív gyerekpályázata, melyre nemcsak az országból, de a határon túlról is érkeztek pályázó gyerekek. Az idei gyerekpályázathoz több, mint 3.600 gyerek csatlakozott, mely idén is „Az út a boldogsághoz” nemzetközi kampány keretén belül került megrendezésre.

Szent Iván éji bringatúra Nyíregyháza-Sóstóra

A június 23-ról 24-re virradó éjszaka az év legrövidebb éjszakája, a hiedelem szerint egy varázslatokkal teli időszak is, amikor bármi megtörténhet, még a kívánságok is teljesülhetnek. Pattanjunk nyeregbe ezen a különleges estén, tesszük ezt immár hagyományosan - invitál mindenkit a Zöld Kerék Alapítvány.

Augusztus közepéig módosul a menetrend a Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony vonalon

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint a 100 [Budapest -] Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony [- Chop] vasútvonalon bizonyos vonatok módosított menetrend szerint közlekednek majd június 22.-augusztus 18. között.

Musicalek évada lesz a nyíregyházi színházban

Érkezik a Padlás, az Alul semmi, a Rumini Tükör-szigeten, az előző évadból pedig az Anconai szerelmesek és a Nők az idegösszeomlás szélén is repertoáron marad. A következő évad programjában szerepel még többek között a Pacsirta, A király beszéde, a Játszd újra, Sam, a Házassági leckék középhaladóknak, valamint a Legénybúcsú folytatása, az Aranylakodalom; rendezőként pedig visszatér Szikszai Rémusz, Guelmino Sándor, Nagy Sándor és Keresztes Attila is.

Óriási könyvvásár a nyíregyházi piacon

Hamarosan újabb helyszínre érkezik az Alexandra Kiadócsoport szépséghibás és akciós könyvvására! Ezúttal a nyíregyházi (és Nyíregyháza környéki) olvasóknak szeretnének lehetőséget biztosítani, hogy szépséghibás és akciós könyveik közül hihetetlenül kedvező áron válogathassanak.

Play Day a nyíregyházi LEGO® gyárban, az ország legvonzóbb munkahelyén

Játszani nem csak szórakoztató dolog, de fontos és hasznos, nem csak a gyerekek, de a munkatársak számára is, vallja világszerte a LEGO Csoport. Ezt nem csak a dán játékgyártó saját tapasztalata, de a kutatások is alátámasztják, hiszen a játékos munkahelyi kultúra 20, de akár 40 százalékkal is növelheti a munkahelyi jóllétet, így nem véletlenül szerepel a hazai gyár évről-évre a legvonzóbb munkáltatók között. A játék pozitív hatásait az ENSZ is kiemeli és fontosságára 2024-től a Játék Világnapja keretében hívják fel a figyelmet.

Szent Iván éjszakája PAULINÁVAL a Sóstói Múzeumfaluban

Szent Iván-éj a fény, az élet, a szerelem és a termékenység ünnepe. Valamikor régen, ezen az éjszakán a teljes falu közössége a határban rakott nagy tűz mellett ünnepelt, énekkel, virrasztással és tánccal. Ezen szokást felelevenítve Szent Iván havának 23. napján, amikor a Nap a legmagasabban ragyog az égen és legrövidebb az éjszaka, apró csodákkal és a zene varázsával várják a kedves látogatókat a Sóstói Múzeumfaluba.

Mától lehet regisztrálni a diákmunkákra Nyíregyházán is

A teljes foglalkoztatottság elérése, valamint a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés elősegítése érdekében a Kormány 2024. június 17-től ismételten meghirdeti a ,,Nyári diákmunka 2024." munkaerőpiaci programot, amelynek keretében bértámogatást nyújt a hirdetményben megjelölt feltételeknek megfelelő munkáltatók részére a 16-25 éves, nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához.

VII.Napkori Fogathajtó Verseny

Napkor Hagyományőrző Lovasklub és Napkor Nagyközség Önkormányzata szeretettel meghív minden érdeklődőt a VII.Napkori Fogathajtó Verseny és Falunapra 2024. június 15-én szombaton.

Programok a Társállatok világnapján Nyíregyházán

A Váci Mihály Kulturális Központ a Társállatok világnapja alkalmából az alábbi programokkal várja az érdeklődőket az Alvégesi Művelődési Házban 2024. június 15-én, szombaton.

Szakmai előadás és workshop helyi vállalkozóknak Balog Petyától

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósul meg az "Egyedi Turbófeltöltés vezetőknek - előadás és workshop" című rendezvény 2024. június 17-én. Az eseményre várják a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élő mikro-, kis- és középvállalkozások képviselőit, vezetőit.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szabolcs-Szatmár-Bereg csatornájára