Múzeumok Őszi Fesztiválja Tiszadobon

Múzeumok Őszi Fesztiválja Tiszadobon A tiszadobi Andrássy kastély 2017. októberében második alkalommal csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiválja című rendezvény sorozathoz. A szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy minden érdeklődő jól érezze magát.

Hat éves lett a Csodavár Nyíregyházán – érkezik a kistestvér Budapesten

Idén hatodik születésnapját ünnepelte a nyíregyházi, egyedülálló Csodavár Korai Fejlesztő Centrum. A központ egyszerre fejlesztő ház a Down-szindrómás és más fogyatékkal élő gyermekek számára, valamint élményt nyújt minden gyermeknek különleges játszóházi szolgáltatásaival.

Fakitermelés kezdődik Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben

Fakitermelés kezdődik a héten a nyíregyházi Sóstói-erdőben. A kórháztól északra fekvő területen, két egymás melletti erdőrészletben, négy hektáron dolgoznak majd a fakitermelők. Itt főként akác és tölgy található, az állomány kétharmada csúcsszáradt fákból áll, ezért nem lehet tovább halogatni az erdőfelújítást. Az akác egyébként 63 éves, ennél a fafajnál 35 év a vágásérettségi kor. A tölgy 118 éves, itt előzetesen 80-90 évvel számolnak a szakemberek.

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja

Fél éves lett a Nyíregyházi Állatpark törpevíziló borja A több mint 50 kilogramm súlyú bika ideje nagy részét anyja mellett tölti, s a nagy testű rokonától-a nílusi vízilótól- eltérően, előnyben részesíti a szárazföldet. A ritka fajt, a Nyíregyházi Állatpark az Európai Fajmegőrzési Program keretében tartja. A francia és a dán kertből érkezett szülőpár 2009 óta él együtt, s igen sikeres, hiszen már harmadik alkalommal született utódjuk ( 2011, 2015 és 2017 -ben)

Oldalak

Egyéb híreink

Sikeresen pályázott a Bárczi Gusztáv Általános Iskola

Sikeresen pályázott a Bárczi Gusztáv Általános IskolaLezárult a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által lebonyolított pályázat ismertetése. 

Nyíregyházi útinformációk hétfőn

Nyíregyháza területén a folyamatban lévő építési és felújítási munkálatok szeptember 15-én (hétfőn) az alábbiak szerint befolyásolják a járműforgalmat:
 

Letették az Igrice híd alapkövét

2014. szeptember 11-én a sóstói csónakázó tó keleti oldalán letették az Igrice híd és a kapcsolódó sétány alapkövét.

Közös takarítás Kistelekiszőlőben

Takarítási akciót szervez a NYÍRVV Nonprofit Kft., a nyíregyházi Közterület-felügyelet és a városi körzetgondnokok. 

Oldalak