rendezvény

Kerekdomb Fesztivál - A legfinomabb őszi program

Négy nap borkóstolással, pihenéssel, színházzal, filmmel, irodalommal, koncertekkel

Kerekdomb Fesztivál - A legfinomabb őszi program Szeptember 13. és 16. között a tokaji borvidék aprócska települése, Tállya, kitárja nagy múltú kastélyának kapuját, templomainak ajtajait, feldíszíti utcácskáit, csinosítja dűlőit, pincészeteit. A szeptemberi napsütésben, a tokaji szőlőskertek ölelésében idén negyedik alkalommal indul útjára Észak-Magyarország leghangulatosabb őszi fesztiválja.

A VIDOR idei díjazottai

A VIDOR idei díjazottai Szombaton késő este összeült a Benedek Miklós vezette öttagú zsűri és megszületett az eredmény. Az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának díjazottait a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert idén is személyesen keresi majd fel, hogy otthoni előadásukon, saját közönségük előtt adja át nekik méltán megérdemelt elismeréseiket.

Vidor Fesztivál 2018

Vidor Fesztivál 2018 Augusztus 24 és Szeptember 1 között rendezték meg Nyíregyházán a 2018-as Vidámság és Derű Országos Seregszemléjét, azaz a Vidor Fesztivált.

Nyíregyháza bemutatkozott a Partiumi Magyar Napokon

Az elmúlt hétvégén Szatmárnémetiben a 17.  Partiumi Magyar Napokon mutatkozott be Nyíregyháza. A megjelenésre a „Nyíregyháza-Szatmárnémeti testvérvárosi programok” pályázat keretében került sor.

Indul a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán

Auguszt 24-én, pénteken megnyitja kapuit a Vidámság és Derű Országos Seregszemléje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Jó vidorgást kívánunk mindenkinek!

 

Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2018

Ünnepi megemlékezéssel indítjuk a napot, mely magába foglalja az ökumenikus istentiszteletet, valamint Dubay László polgármester úr ünnepi beszédét, és a "Tiszta udvar rendes ház" díj átadását. Nyírpazony testvérvárosa Nagygéres, immáron harmadik éve készül ünnepi műsorral. A gyermekeket a Palinta Társulat szórakoztatja, de lesz kézműves foglalkozás, zajzverseny, és gyermekszépségverseny is.

A zenei élet kiválóságai a Panyola Feszten

Az idei PanyolaFeszt ismét hatalmas élményt adott az évről évre visszajáró vendégeknek, illetve a helyi érdeklődőknek. A XIII. alkalommal megtartott rendezvény közel 180 fellépője két színpadon több mint nyolcezer látogatót csalogatott a három nap alatt a településre. Az itt élő emberek szeretete, a szervezők lelkiismeretes, kemény, kitartó munkájának köszönhetően sikeresen zárult a családi fesztivál.

A Nyíregyházi Kutyaklub idei első találkozója

Pünkösdkor, 2018.május 20-án találkoznak először a nyíregyházi kutyások, méghozzá a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete kiképzőpályáján.

Természetismereti programok Nyíregyházán

Május 10-e a Madarak és Fák Napja. Ennek kapcsán országszerte programokat szerveznek, hogy a fiatalok figyelmét felhívják a természet védelmének fontosságára.

Nagy sikerrel zárult a XI. Szakma Sztár Fesztivál

Véget ért a XI. Szakma Sztár Fesztivál, ahol 236 tanuló mérhette össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a SkillsHungary nemzeti döntőben és bemutatón. A záróünnepség keretében 43 szakmában hirdették ki az első 3 helyezettet.
 

Parkolási és forgalmi rend változás Nyíregyházán

A NYÍRVV Nonprofit Kft. tájékoztatja a Tisztelt Járművezetőket, hogy 2018. április 20-án (péntek) a Helló Nyíregyháza rendezvény miatt ingyenes a parkolás Nyíregyházán. Április 21-én (szombat) a munkanapoknak megfelelően fizetni kell a parkolásért a Társaságunk által üzemeltetett parkolókban.

Kutyakiállítást rendeznek Nyíregyházán

A TESE (Tiszántúli Ebtenyésztők Sportegyesülete) Országos  CAC-Kutyakiállítást rendez minden fajta részére (Fajtanélküli, El nem ismert és Hobbi Kategória is!) Nyíregyházán 2018. április 22 - én, vasárnap a Guido Lovasparkban.

A NYUSZKAMARCSI és barátai kiállítás Nyíregyházán

A NYUSZKAMARCSI és barátai kiállítás Nyíregyházán Ki is valójában NYUSZKAMARCSI? A kedvenc nyuszim egy zöld ruhás, meg az alkotója, vagyis én, Kazainé Gégény Mária. Hobbim a gyöngyfűzés, üvegfestés, de főképp a textil játékok készítése. Nemrég felvetődött, hogy jó lenne bemutatni az alkotásaimat, a nyuszikat, macikat és manókat. Az ötletet támogatta a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, így húsvét előtt 2018. március 21-én megnyílik NYUSZKAMARCSI és barátai című kiállításunk.

Egészségnap a Nyír Plazában

Total Döner&Saláta Egészségnap a Vese Világnapja jegyében március 9-én. Szűrések – előadások – ajándékok – gyermekmegőrzés - bábelőadás a Vese Világnapja kapcsán.

Nemzetközi üzletember-találkozót szervezett a PRIMOM

Immár második alkalommal szervezett a PRIMOM Alapítvány a vendéglátás, gasztronómia szektorban működő vállalkozások számára nemzetközi üzletember-találkozót Budapesten, a SIRHA 2018. szakmai kiállítás kísérőrendezvényeként.

Oldalak

Feliratkozás RSS - rendezvény csatornájára