Nyírpazony

Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2018

Ünnepi megemlékezéssel indítjuk a napot, mely magába foglalja az ökumenikus istentiszteletet, valamint Dubay László polgármester úr ünnepi beszédét, és a "Tiszta udvar rendes ház" díj átadását. Nyírpazony testvérvárosa Nagygéres, immáron harmadik éve készül ünnepi műsorral. A gyermekeket a Palinta Társulat szórakoztatja, de lesz kézműves foglalkozás, zajzverseny, és gyermekszépségverseny is.

Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2016

Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2016 Vidám élményekkel jelentkezik augusztus 20-án a Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2016-os kiadása. Az Államalapításunk évfordulóját ünnepi műsorral kezdjük, melynek része lesz az ökumenikus istentisztelet, a „Nyírpazonyért Emlékplakett” átadása, a „Tiszta udvar rendes ház” díjazottjainak kihirdetése, valamint testvértelepülési megállapodás aláírása a szlovákiai Nagygéressel.

Motoros Mikulások Nyírpazonyban

 Mikulás nap alkalmából az idén is piros ruhába öltöznek a motorosok!  A motoros mikulások 2015. december 06-án 12 órakor pattannak nyeregbe és indulnak a Pláza parkolójából hogy látványos felvonulás mellett édességgel lepjék meg a nyíregyházi és a nyírpazonyi gyerekeket.

Egy nyírpazonyi vállalkozás sikere

Egy kis nyírségi vállalkozás szállít Hollandiába, Németországba és Ausztriába autóipari, energetikai és egyéb gépalkatrészeket az ottani gépgyártó cégek számára. A nyírpazonyi BÉRES Vagyonhasznosító Kft. most egy uniós pályázat segítségével továbbfejlődik.

 

Szilveszter után talált kutyák

Szilveszter után talált kutyákAz alábbi képeken tekinthetőek meg az Alapítványhoz befutott bejelentésekben szereplő talált, vagy eltűnt kutyák, valamint az Alapítvány által befogadott kutyák képei! Kérünk Mindenkit, hogy ha tud, akkor segítsen, hogy ezek a kutyusok minél hamarabb haza érhessenek! Nagy részük az Állatotthonban található meg, de van, aki a megtalálójánál kapott ideiglenes helyet. 
Érdeklődni lehet: 42/727-736.

Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál 2011

Újkenyér fesztiválAz egyik legszentebb nemzeti ünnepünk augusztus 20. Ilyenkor tisztelgünk Szent István királyunk munkássága előtt, ekkor adunk hálát a kereszténység térhódításának hazánkban, valamint 1949 óta az új kenyér ünnepeként is számon tartjuk ezt a neves napot. Ám mára, nem pusztán szent ünnepünk, ennél sokkal többet jelent. Élménydús kikapcsolódást, a családunkkal és a barátainkkal együttöltött időt is magába foglalja.

„Az Intelligens Iskola” létrehozása Nyírpazony községben

Nyírpazony Község Önkormányzata 2010. július 01-én indította „Az Intelligens Iskola” létrehozása Nyírpazony községben című TIOP-1.1.1-07/1-2008-0519 azonosítószámú programját. A projekt 2010. október 25-én megkötött támogatási szerződés alapján, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg 6.430.250 Ft-ból.

Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás

Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás 2005-ben kilenc önkormányzat hozta létre a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulást többek közt azzal a céllal, hogy a kistérségek lakói minnél teljesebb körű ellátásban részesüljenek a rendelkezésre álló forrásokból.

Meghalt a gombamérgezett nyírpazonyi férfi

Meghalt a gombamérgezett nyírpazonyi férfi A kórházban életét vesztette az a 61 éves nyírpazonyi férfi, aki feleségével együtt gombamérgezéssel került kórházba szeptember 24-én. Az ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával folytatja.

V. Nemzetközi Járókelő Találkozó

V. Nemzetközi Járókelő Találkozó Az idei Nemzetközi Járókelő Találkozón ismét fesztiválhangulatban tölthetünk el egy hétvégét a Nyíregyházához közeli Kabaláson. A szervezők koncertekkel, csocsóbajnoksággal és sátorozási lehetőséggel várják az érdeklődőket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyírpazony csatornájára