Forgalomkorlátozás a Debreceni út környékén

Elkezdődtek a Luther utca, és a Debreceni út Kígyó utcáig tartó szakaszának felújítási munkálatai. A kivitelező tájékoztatása szerint a munkálatokra szakaszosan kerül sor, amelynek első ütemében az ideiglenes forgalomtechnika kiépítése a Debreceni út - Hatzel tér és Kígyó utca közötti szakaszán történt meg.

Kerékpárral az aratóversenyre

Ezúttal egy hagyományőrző rendezvényre gurulunk el Nyírbogdányba, ahol a kézi aratást elevenítik fel a szervezők. A program során az érdeklődőknek bemutatják, hogy zajlott hajdanán az aratás, marokszedés, kévekötés, keresztrakás és a cséplés.

Játszótér fejlesztések Nyíregyházán

  A NYÍRVV Nonprofit Kft. öt játszótér fejlesztését kezdte meg az elmúlt időszakban, melynek keretében az elhasználódott játszóeszközök elbontása, valamint azok cseréje valósul meg.

Parlagfűért virág akció Nyíregyházán 2022-ben is

A NYÍRVV Nonprofit Kft. mindent elkövet a parlagfű-mentesítés még hatékonyabbá tételéért, bevonva ebbe városunk lakosságát idén is. Ennek érdekében a társaság „Parlagfűért virág” néven városszépítő akciót hirdet 2022. július 25. és 2022. augusztus 06. között, melynek során Nyíregyháza város lakossága a gyökeresen kihúzott parlagfűért NYÍRVV Szolgáltatási utalványt kap.

Oldalak

Egyéb híreink

A Nyíregyházi Állatpark lett az Év Turisztikai Attrakciója

A Nyíregyházi Állatpark lett az Év Turisztikai Attrakciója A most 10 éves, mérvadó szállásfoglalási portál, a Szallas.hu ötödször hirdette meg azt a népszerű versenyét, amelyen 161 490 szavazat, 679 700 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján hirdettek eredményt. Az idén Az év turisztikai attrakciója, a voksok közel felét elnyerő  Nyíregyházi Állatpark lett.

Mindenki segíthet a rászorulókon - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági akciói 2017. Adventjén

 Minden karitatív szervezet életében a legaktívabb időszak Advent ideje, az ünnepi készülődés a Karácsonyra. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára a legfontosabb, hogy az általa egész éven segített emberek a máltai önkéntesekkel és munkatársakkal közösségben élhessék meg a karácsony csodáját. A következő hetekben több mint kétszáz intézményben tízezernél is több ellátásban részesülő ember karácsonyát készíti elő a karitatív szervezet.

Mikulás csomagra vár a Csodavár

A nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület fenntartásában hatodik éve működik a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, amely olyan 0-5 év közötti sajátos nevelési igényű kisgyermekek fejlesztését végzi, akik valamilyen sérüléssel jöttek a világra.

Lezárult a Mustárház és az Új Európa Alapítvány "Segítve tanuljunk, segítve tapasztaljunk II!" projektje

Lezárult a Mustárház és az Új Európa Alapítvány "Segítve tanuljunk, segítve tapasztaljunk II!" projektje Lezárult a Mustárház és az Új Európa Alapítvány KÖSZ! programjának „Segítve tanuljunk, segítve tapasztaljunk II! ” című projektje, amelyet második alkalommal szerveztek meg 2017-ben. Ezúttal is az iskolai közösségi szolgálat keretein belül az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium fiataljai vettek részt a projektben. Szakmai segítséget az Oltalom Szeretetszolgálat és a Periféria Egyesület szakemberei nyújtottak.

Oldalak

Promóció

A kültéri világítás korszerű megoldása Lutec lámpákkal

A Lutec márkanév egyre inkább ismerősen csenghet a fényforrások és lámpatestek világában, és ez egyáltalán nem a véletlen műve. Olyannyira, hogy mi magunk is fontosnak tartottuk külön cikket szentelni a Lutec lámpák előnyeinek és hasznosságának.

 

Mit kell tudni a terrárium világításáról?

Mikor egy hüllőt választunk kedvencünknek, rengeteg olyan dologgal kell tisztában lennünk, amivel korábban nem foglalkoztunk. Nem is gondolnánk, hogy mennyire speciális igényeknek kell eleget tennünk, ha megfelelő környezetet szeretnénk teremteni számukra.

A koronavírus fellendítette az ingatlanpiacot

Az elmúlt hetekben a szakértők előzetes várakozásával ellentétben fellendült az ingatlanpiac. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a jelenségre az lehet a magyarázat, hogy a médiában megjelenő hírek szerint a koronavírus terjedése miatti befektetői aggodalom rányomja bélyegét a tőzsdékre is, így az emberek biztonságosabbnak látják most ingatlanba fektetni a pénzüket. Mint mondta, az árak tekintetében egyelőre nem érzékelhető jelentős elmozdulás, de ha esetlegesen járvány törne ki Magyarországon, az hatással lenne a piacra.

Külföldi Nyelvtanulási Program - praktikus tanácsok

A Nemzeti Alaptanterv új tervezetének januári kihirdetésekor nem kapott igazán figyelmet az az állítás, hogy „kommunikációalapú nyelvoktatást” szorgalmaznak a közoktatásban. Az Angloville nyelvi tréning cég immár 10 éve szervez immerzív típusú, vagyis anyanyelvi környezetet teremtő, beszédcentrikus kurzusokat felnőttek és diákok számára, így természetszerűen örömmel fogadja ennek kimondását. A kommunikációs fókusz első kézzelfogható bizonyítéka lehet, hogy a 2019-20-as tanév végén a 9. és a 11. évfolyamon tanulóknak lehetőségük nyílik a Külföldi Nyelvtanulási Program keretében 2 hetet nyári nyelvtanfolyamon tölteni külföldön, vagy iskolai vagy egyéni szervezésben. Azonban az elmúlt hetekben a közbeszédben (médiában, közösségi médiafelületeken, egyéb fórumokon) számos félreértés volt olvasható, melyeket érdemes tisztázni.

Oldalak