Sport

Előtérben a nyíregyházi úszótehetségek

A Magyar Úszószövetség honlapján nyilvánosságra hozta azoknak a fiatal, jó képességű úszóknak a névsorát, akikre az idei évben kihangsúlyozott figyelmet fordítanak.

Az Év legjobb atlétái – 2013

Idén az év legjobb atlétái közé választották junior kategóriában Szikszai Róbertet, a Nyírsuli Kft. kiváló atlétáját.

II. nyírbátori 24 órás úszás

1531 km-t úsztak és ezzel visszavették a 24 órás úszás hivatalos magyar rekordját Nyírbátorban. Ez a teljesítmény akár Guinness rekordot is érhet!

5 millió forint klubtámogatást kapott a Nyírsuli röplabda szakága

A Bujtosi Szabadidő Csarnokban  megrendezett sajtótájékoztató keretében az MRSZ elnöke- Poór Csaba -, a Nyírsuli vezetőével, Kósa Árpáddal aláírta a klubfejlesztési támogatásról szóló szerződést. A kiemelten támogatott női egyesület öt millió forintot kap klubfejlesztésre.

Kondipark átadás Nyíregyházán

4 kondipark „felnőtt-játszótér” épült Nyíregyházán ( a Városi Stadionban már működik egy kondipark 200 m2-en, 13 sporteszközzel):

Százak a nyíregyházi NYÍRERDŐ Napon

Százak választották az erdőt Nyíregyházán - szombaton rendezték meg a hatodik NYÍRERDŐ Napot a Sóstói Parkerdőben, az Erdei Tornapályánál. 

Fehérgyarmat - ismét két keréken a NYÍRERDŐ-vel

A fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola húsz diákja vett részt a másodszor megrendezett „Két keréken a NYÍRERDŐ-vel”  elnevezésű kerékpártúrán. A hatodik és hetedik osztályos tanulók környezetvédelmi szakkörre járnak, ahol éppen most tanulnak az erdei életközösségekről. 
 

Nyírségi Bringás Napok 2013

2013. szeptember 20-21-22. között rendezi meg a Zöld Kerék Alapítvány Nyíregyházán a 'Nyírségi Bringás Napok' elnevezésű három napos sportrendezvényt. 

Te szedd! Bringás verzió

Te szedd! Bringás verzió A nyíregyházi Zöld Kerék Alapítvány is csatlakozott a Te szedd! országos hulladékgyűjtési akcióhoz.

Bringák és homokvárak

Ebben az évben is megszervezzük a Zöld Kerék Alapítvány és a kemecsei Fordulópont Kiemelkedően Közhasznú Egyesülettel közös kerékpártúráját Tiszatelekre, melynek mottója: Ne cigizz, biciklizz! vagy kiegészítve: Ne drogozz, homokozz! 
 

Dinnyekóstoló bringatúra Nagycserkeszre

Megérett a dinnye, ezért kerékpártúrát szervez a Zöld Kerék Alapítvány  egy megkóstolóra. Gincsai Miklós őstermelő, az alapítvány szervezői csapatának tagja,  bevezet a dinnyetermesztés rejtelmeibe a magvetéstől,  a felvásárlásig.

Kerekek és kalászok

Nemrég Harászi Enikő és lelkes, „zöld kerekes” csapata meghódította a magyar tengert.

III. Nyíregyházi Repülőnap sztárvendégekkel

Besenyei Péter és Veres Zoltán. Ők ketten a július 14-i III. Nyíregyházi Repülőnap sztárjai. A világ legjobb műrepülői között számon tartott hazai gépi akrobaták egymás után kápráztatják el a nagyérdeműt a nyíregyházi repülőtéren. 

Strandröplabda bajnokság Nyíregyháza szívében!

2013. június 27-30. között ismét HÜBNER Beach Volleyball in the city sportesemény Nyíregyháza szívében, a szökőkút melletti területen. Az ingyenes Amatőr Strandröplabda Versenyre négy fős csapatok  jelentkezését várják, amelyek közül min. 2 fő lánynak kell lennie.

Nyírségi Vágta 2013

Június 9-én, vasárnap a sóstóhegyi Alexander-lovaspályán ismét megrendezik a Nyírségi Vágtát, a Nemzeti Vágta közkedvelt előfutamát. 
 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sport csatornájára