Nyíregyházán is csatlakozhatnak az érdeklődők a Botra fel! kampányhoz

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Hypertonia Társaság most együtt hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre mint népbetegségekre és a sport jótékony hatásaira: a Botra fel! kampányhoz május 28-án 24 magyar városban csatlakozhatnak az érdeklődők, hogy egy közös nordic walking sétán ismerkedhessenek meg ezzel a minden korosztály számára élvezetes mozgásformával.

Korányi-Eperjes tömbbelső járdáinak felújítása

A végéhez közeledik a „Nyíregyháza Korányi köz- Eperjes utca – Korányi Frigyes utca által határolt tömbbelsőben található járda felújítása” című pályázat keretében a Korányi-Eperjes tömbbelső járdáinak felújítása. A kivitelezési munkálatokat május 24-én dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere és Halkóné dr. Rudolf Éva, a Közgyűlés Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának elnöke helyszíni bejáráson tekintették meg.

Elhunyt Kocsis Antal színművész

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 83. életévében elhunyt Kocsis Antal színművész, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.

Gasztro kerékpártúra Homoktanyára

Pattanjunk nyeregbe, íz-élményeket gyűjteni Nagyhalász - Homoktanyára. Útközben megállunk majd a Lónyai - főcsatorna hídjánál egy rövid láblógatásra. No és hogy a napunk még színesebb legyen bekapcsolódunk Nagyhalász - Homoktanya Közösségi Ház udvarán zajló Gyermek - Családi nap eseményeibe.

Oldalak

Egyéb híreink

Tiszatelek a folyóparti gyöngyszem - bringával és fényképezőgéppel árkon bokron át

Tiszatelek a folyóparti gyöngyszem - bringával és fényképezőgéppel árkon bokron át 2017 november 10-én 16:30 perctől nyílik meg Kazai Béla "Tiszatelek a folyóparti gyöngyszem - bringával és fényképezőgéppel árkon bokron át" című fotókiállítása, a Móricz Zsigmond Könyvtárban.

Mindannyiunknak mást jelenthet a boldogság

Mindannyiunknak mást jelenthet a boldogság A boldogságot mindenkinek magának kell megtalálnia. Ez a fogalom igen sokrétű, mert mindenkinek mást jelenthet a boldogság. Van, akinek a család jelenti a felülmúlhatatlan örömet, másoknak jelenleg egy párkapcsolat, míg vannak, akik a szakmájukban is örömet lelnek. Életünk célja az, hogy megtaláljuk magunknak a boldogságot. Úgy tartja a mondás, ha szeretjük azt, amit csinálunk, akkor igazából soha többé nem kell dolgoznunk.

Mindannyiunknak mást jelenthet a boldogság

Mindannyiunknak mást jelenthet a boldogság A boldogságot mindenkinek magának kell megtalálnia. Ez a fogalom igen sokrétű, mert mindenkinek mást jelenthet a boldogság. Van, akinek a család jelenti a felülmúlhatatlan örömet, másoknak jelenleg egy párkapcsolat, míg vannak, akik a szakmájukban is örömet lelnek. Életünk célja az, hogy megtaláljuk magunknak a boldogságot. Úgy tartja a mondás, ha szeretjük azt, amit csinálunk, akkor igazából soha többé nem kell dolgoznunk.

Chili Paprikaevő Verseny Nyíregyházán!

Szereted, ha a paprika nagyon csíp? Szereted a kihívásokat? Ezt a péntek esti programot Neked találták ki! Gyere és versenyezz! Szólj chili-fan ismerőseidnek is!

 

Oldalak

Promóció

Hasznos tippek defektes gumi otthoni cseréjéhez

Hasznos tippek defektes gumi otthoni cseréjéhez Túlzás nélkül állítható talán, hogy nincs olyan kerékpáros, aki ne szembesült volna már egyszer a defektes gumi problémájával, hiszen ez a leggyakoribb és legbosszantóbb eset, amivel szembesülhet egy bringás.

A homeopátiáról

A homeopátiáról Az ismert botanikus és írónő, Maria Treben az „Egészség Isten patikájából” című gyógyfüves könyve sokunk polcán alapkötetként található meg, ami nem véletlen, hiszen részletesen mutatja be a gyógynövényeket és azok jótékony hatásait. A természetes gyógymódok iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ennek köszönhetően számtalan kiadvány, magazin és könyv jelenik meg ebben a témában.

Korszerű megjelenés, tökéletes biztonság

Korszerű megjelenés, tökéletes biztonság Legyen szó társasházi lakásról vagy családi házról, ingatlanunk egyik meghatározó eleme a bejárat. Amikor először csengetünk be valahová, a bejárati ajtó előtt biztosan elidőzünk egy keveset. Ez idő alatt az első benyomásunk is megszületik a helyről, ahova éppen belépni készülünk. Ezért is számít, hogy a bejárati ajtó külleme tetszetős legyen. Természetesen mindenkinek mást jelent az elegancia és a stílusos külső, de abban egyetérthetünk, hogy az igényesség és a minőség minden esetben pozitív benyomást kelt. Nincs ez másképp a bejárati ajtónál sem, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a design nem mehet a biztonság rovására.

Mit tegyél, ha folyton beszakadnak a körmeid?

Mit tegyél, ha folyton beszakadnak a körmeid? Gyengék a körmeid? Beszakadnak, berepedeznek és nem nyújtanak valami szép látványt? Ebben az esetben a legfontosabb az ápoló folyadékok használata, a táplálkozás megreformálása és a türelem. Előfordulhat azonban, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy tövig reszelt vagy épp beszakadt körömmel jelenjünk meg – legyen szó például egy esküvőről, egy évfordulós vacsoráról vagy egy buliról.

Oldalak