egészség

Nyíregyházi közlemény az országos szűrővizsgálattal kapcsolatban

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere tájékoztatja a lakosságot, hogy városunkban 205 előre kiválasztott személyt értesítenek arról, hogy bekerült abba a kérdőíves felméréssel támogatott országos szűrővizsgálatba, amelyet 14 éves és annál idősebb lakosok körében végeznek május 1-14. között.

4 tanács, hogy home office-ban is egészségesek maradjunk

Szerencsésebbnek mondhatják magukat azok, akik a járványhelyzetben otthonról is tudnak dolgozni. Ám az, hogy a munkahelyünk az otthonunkba költözött sok kellemetlenséggel is járhat, például azért, mert számos lakásban nincs egész napos munkavégzésre kialakított tér. Ez pedig az egészségünk mellett a hatékonyságunkra is negatív hatással van. Ezért, akik nincsenek hozzászokva a gyakori távmunkához, most sokat küszködnek azzal, hol és hogyan üljenek le a számítógépükhöz, hiszen az étkezéshez használt széken hamar megfájdul a derekunk, az állandó kanapén dolgozás pedig gerincsérvhez vezethet. Így amellett, hogy rendszeresen mozogjunk és speciális tornagyakorlatokat végezzünk, az is nagyon fontos, hogy kialakítsunk egy kényelmes otthoni irodai sarkot.

Polgármesteri helyszíni szemle a sürgősségi fogászaton

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere április 17-én helyszíni szemlét tartott és személyesen tájékozódott a sürgősségi fogászati alapellátás megszervezését illetően. A Szent István út 14. sz. alatti rendelőintézetben Csikós Péter, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatója és Dr. Karácsony Éva fogorvos, címzetes főorvos fogadta és mutatta be az eljárásrendet.

Lakossági tájékoztató házi gyermekorvosi ellátásról Nyíregyházán

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot a házi gyermekorvosi ellátás működéséről. A veszélyhelyzetre való tekintettel fontos kiemelni, hogy az egészségügyi ellátás szempontjából elsődlegesen a telefonos segítségkérés élvez prioritást, ezzel is csökkentve az orvos-beteg találkozások számát.

 

Lakossági tájékoztató felnőtt háziorvosi ellátásról

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot a háziorvosi ellátás jelenlegi működéséről. A veszélyhelyzetre való tekintettel fontos kiemelni, hogy az egészségügyi ellátás szempontjából elsődlegesen a telefonos segítségkérés élvez prioritást, ezzel is csökkentve az orvos-beteg találkozások számát.

 

Új programmal bővül az online "Mozdulj Nyíregyháza!"

A nagy érdeklődésre való tekintettel és a beérkezett kéréseknek eleget téve, április 3-tól péntek délelőtt is lesz mozgáslehetőség az online „Mozdulj Nyíregyháza!” keretében. És ez nem áprilisi tréfa!

 

Mozgásrend - online „Mozdulj Nyíregyháza!”

A népszerű mozgásprogram szervezői és oktatói tekintettel a rendkívüli helyzetre szeretnének segíteni az otthon lévőknek, hogy folytathassák a megszokott edzéseket. Március 23-ától (hétfőtől) a  Mozdulj Nyíregyháza! facebook oldalán az alábbi időpontokban élő adásban jelentkeznek be az oktatók:

A „Mozdulj Nyíregyháza!” foglalkozások elmaradnak a koronavírus miatt

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy koronavírus terjedése kapcsán hozott óvintézkedéseknek megfelelően, a megbetegedések megelőzése érdekében a mai naptól a Mozdulj Nyíregyháza! programsorozat MINDEN foglalkozása felfüggesztésre kerül.

Nyíregyházán jelenleg nincs koronavírussal fertőzött személy!

Városunkban a jelenlegi információk szerint nincs koronavírussal fertőzött személy. Ettől függetlenül, bízva a legjobbakban és a lakosság higgadt, felelős hozzáállásában, arra kérünk mindenkit, hogy vegye komolyan az illetékes hatóságok ajánlásait, és a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében szükséges óvintézkedéseket.

Mozdulj Nyíregyháza! - programváltozás

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy egyéb sportesemény miatt március 7-én és március 14-én a szombati Fitt-Jóga foglalkozások elmaradnak, azok másnap, azaz március 8-án és március 15-én (vasárnap) 9.00 órától lesznek megtartva a Vasvári Pál Gimnázium tornatermében.

Koronavírus - Védelmet kérnek a BKV-sofőrök

Egy esetleges karanténra szóló pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet.

2020-ban is "Mozdulj Nyíregyháza!"

2020 január 20-tól ismét látogathatók a „Mozdulj Nyíregyháza!” ingyenes mozgásprogramjai. A népszerű sportolási lehetőség régi és új programokkal, helyszínekkel és rendezvényekkel várja a nyíregyháziakat.

 

A vitaminok és ásványi anyagok szerepe az egészségmegőrzésben

Tápanyagokra minden embernek szüksége van. A tápanyagok csoportjába tartoznak a vitaminok és ásványi anyagok. Ezek a tápanyagok nem csak az egészségünket biztosítják, de lehetővé teszik azt is, hogy a testi funkciók megfelelően működjenek, illetve, hogy a betegségek elkerüljenek bennünket.

 

Cukorbomba is lesz a nyíregyházi Tirpák Fesztiválon

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének (CEOSZ) cukorbombája 2019. szeptember 21-én Nyíregyházára látogat. A cukorka formájú installáció segítségével az érdeklődők felmérhetik a cukorbetegséggel kapcsolatos ismereteiket és hasznos tudásra tehetnek szert korunk népbetegségéről.

 

Mit fogyasszunk, aminek alacsony a glikémiás indexe?

Mit fogyasszunk, aminek alacsony a glikémiás indexe? Napjainkban már a táplálkozást is tudományos szintre emelték, ami nem biztos, hogy probléma a sok ételintoleranciás, allergiás ember ismeretében. Vannak dolgok, amikről muszáj beszélni, hiszen lehet, hogy szeretünk enni, de ha minőségi ételt fogyasztunk, az mindenkinek sokkal hasznosabb. Lássuk is a köreteket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - egészség csatornájára