XI. Sóstó Serfeszt Nyíregyházán

Idén, 11. alkalommal, a nyár kellős közepén, garantált jó időben újra megrendezik a SÓSTÓ SERFESZT nevű fesztivált, Sóstó szívében, a Krúdy terasz és a tó közötti gyönyörű, árnyas sétányon. Közel 100 féle kis és nagyüzemi sörrel, vagány kocsmakajákkal, zenekarokkal és dj-kel várnak mindenkit, augusztus 5-7 között!

Forgalomkorlátozás a Debreceni út környékén

Elkezdődtek a Luther utca, és a Debreceni út Kígyó utcáig tartó szakaszának felújítási munkálatai. A kivitelező tájékoztatása szerint a munkálatokra szakaszosan kerül sor, amelynek első ütemében az ideiglenes forgalomtechnika kiépítése a Debreceni út - Hatzel tér és Kígyó utca közötti szakaszán történt meg.

Kerékpárral az aratóversenyre

Ezúttal egy hagyományőrző rendezvényre gurulunk el Nyírbogdányba, ahol a kézi aratást elevenítik fel a szervezők. A program során az érdeklődőknek bemutatják, hogy zajlott hajdanán az aratás, marokszedés, kévekötés, keresztrakás és a cséplés.

Játszótér fejlesztések Nyíregyházán

  A NYÍRVV Nonprofit Kft. öt játszótér fejlesztését kezdte meg az elmúlt időszakban, melynek keretében az elhasználódott játszóeszközök elbontása, valamint azok cseréje valósul meg.

Oldalak

Egyéb híreink

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban Igazi különlegesség, dingó született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban csak itt látható kölyök most 7 hetes, így állatorvosi vizsgálatokon esett át. A 3 éve cseh állatkertből érkezett anya állat, 63 napnyi vemhesség után hozta világra egy kotorékban kicsinyét. A szuka kölyök az első hónapot az anya által vájt búvóhelyen töltötte, ám most 7 hetes korában már előmerészkedik rejtekéből s előszeretettel mászkál szülei után a kifutóban.

Könyvtári programok

A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár eheti programajánlóját olvashatják az alábbiakban:

Karácsonyfagyűjtő akcióval indul a 2018. Nyíregyházán

A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. január 8. és január 20. között karácsonyfagyűjtő akciót szervez. Az akció két hete alatt minden egyes - Korányi F. u. 3., valamint Kerék u. 1. sz. alatti Hulladékudvarokba – beszállított karácsonyfáért sorsjegyet kapnak a résztvevők, amivel sorsoláson vesznek részt, és ajándékokat nyerhetnek.

Siker övezte éves munkájukat

Siker övezte éves munkájukat A „Kelet Népe” Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság sikeres évet hagynak a hátuk mögött, taglétszámuk, támogatóik köre is bővült a 2017-es évben.

Oldalak

Promóció

Az alapozófesték kiemelt szerepe a makettezés során

Az alapozófesték gondos és aprólékos felvitele a makettre elmaradhatatlan lépésnek számít annak érdekében, hogy a majdan kapott végeredmény valóban megfeleljen az elvárásainknak. Ha ezt a lépést kihagyjuk, azzal a közepes vagy gyengébb színvonalú produktum létrehozását kockáztatjuk.

Tippek a füstös íz eléréséhez gázgrillen

Az eladások alapján nyilvánvaló, hogy a faszenes grillsütők állnak a dobogó legfelső fokán, őket követik a gázgrillek. A megkérdezettek javarésze azért dönt a faszenes verzió mellett, mert véleményük szerint csak ezzel érhető el az igazi füstös aroma. De valójában ez nem teljesen igaz, ugyanis vannak olyan trükkök, melyek segítenek elérni ugyanezt az ízvilágot egy gázgrillen készült ételnél is.

Nehezebb lehet a munkába visszaállás a vírusjárvány után

Ahogyan az elmúlt hónapokban a megváltozott munkarend és a távoli munkavégzés, úgy a munkahelyekre való visszatérés is kihívást jelenthet a cégeknek és a dolgozóknak. A folyamat ezért lassabb, fokozatosabb és tudatosabb lépéseket kíván, ahol az egészségmegőrző intézkedések mellett a pozitív jövőképre és a mentális támogatásra is figyelmet kell fordítani – hívja fel a figyelmet a K&H.

Minden, amit a fémkerítésekről tudni akart

A kerítés cseréje egy nagy horderejű döntés, hiszen hosszú időre szól, és igencsak megterheli a családi költségvetést. Emiatt érdemes mindig alaposan utánajárni a szóba jöhető lehetőségeknek, és pontosan megtervezni az igényeket és elképzeléseket.

Oldalak