Veszettséget mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szarvasmarhában

Veszettségben pusztult el egy legeltetett hízómarha 2023. november 13-án, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A fertőzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma is igazolta. A veszettségre a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, ezért a Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy legyenek körültekintőek, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék az állategészségügyi hatóságot.

A Kékestetőre szervez túrát Nyíregyházáról a Zöld Kerék Alapítvány

Barangolj velünk hazánk legmagasabb hegyvonulatán az őszi Mátra hívogató csúcsain. Vágjunk neki ennek a kalandnak, Kékestető és Galyatető két impozáns hegy egy túrán! Tiszta időben pazar kilátásban gyönyörködhetünk,  kimeríthetetlen tárháza a kirándulóhelyeknek ez a vidék.

Átadták a VIDOR Fesztivál Tartaglia-díját

Az idei VIDOR Fesztiválon a zsűri különdíját, a Tartaglia-díjat a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Loft című előadása nyerte.  A Loft című díjnyertes előadást szombaton újra láthatta a közönség a Móricz Zsigmond Színházban.

Műszaki igazgatót keres a NYÍRVV

A NYÍRVV Nonprofit Kft. pályázatot hirdet műszaki igazgatói állás betöltésére.  A munkakör célja: A társaság műszaki folyamatainak koordinálása, a műszaki terület irányítása.

Oldalak

Egyéb híreink

Gyakorlati tudnivalók a COVID-19 tesztekről utazóknak és munkavállalóknak

A szerológiai COVID-19 teszt mellett már a PCR tesztes COVID-19 szűrés is elérhető az Affidea Váci Greens Egészségközpontban, ezek az üzleti- és magánutazók, valamint munkavállalók számára is szükségesek lehetnek.

Elhajtott a csempész

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai közúti ellenőrzésen csaknem 9 ezer doboz csempészett cigarettára bukkantak.

Székely község önkormányzati útjának építése, gépbeszerzése

Székely Község Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretében a Vidékfejlesztési Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése elnevezésű pályázati konstrukcióban 46,31 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Oldalak

Promóció

Új konyhabútorról álmodozol?

Minden konyha legjavát a konyhabútor adja, hiszen nemcsak a funkcionalitásával könnyítheti meg a mindennapokat, de látványával is bearanyozhatja az ott töltött órákat. Egy szép és praktikus konyhabútor aranyat ér, de bizony sokszor megesik, hogy akár éveket is kell várni arra, mire egy-egy család megengedheti magának a cserét.

 

Hogyan válasszunk tetőcsomagtartót?

Így növeljük meg autónk csomagterét egyszerűen.

Az autózás nem csak az egyik pontból másikba való eljutás egyik legegyszerűbb módja, hanem egyfajta életstílus, amelyet sokan választanak azért a szabadságért, amit ez nyújt. Autóval eljuthatunk olyan helyekre is, amiket másként nem tudunk megközelíteni, lehetőséget ad a felfedezésre, az ismeretlen megismerésére. Az előbbiek mellett persze segíthet megkönnyíteni a bevásárlást vagy a munkába járást is, de kétségtelenül a családi nyaralások, a kirándulások és a kalandozások azok az emlékek, amiket később is szívesen felidézünk.

Milyen eszközök, kiegészítők beszerzésére van szükség a kerti grillezéshez?

Idén már mindenki nagyon várta a jó időt, és a kertes házzal vagy hétvégi telekkel rendelkezőknek ez egyet jelent a kerti sütögetések idejével is. Nincs is jobb, mint a finom füstízű húsokat kóstolgatni, mellé salátákat vagy párolt zöldségeket enni, kinek mi tetszik jobban.

A nappali központi eleme, az ülőgarnitúra

A nappali berendezésénél a leglényegesebb a kanapé kiválasztása. Mivel a kanapé egy összetett és többféle anyagkombinációból álló bútor, a választásnál fontos, hogy jó minőségű, esztétikus, kényelmes darabot vásároljunk. A kárpit minőségén kívül a kanapé szerkezetén is múlik a tartósság.

Oldalak