gazdaság

Tájékoztató Nyíregyházán a közbeszerzési törvény módosításáról

A közbeszerzési törvény aktuális változásairól tartanak konzultációval egybekötött tájékoztatót 2020. január 29-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

Helyi utak fejlesztése Pusztadoboson

Pusztadobos Község Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretében a Vidékfejlesztési Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése elnevezésű pályázati konstrukcióban 99,95 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.
 

Helybe hozzák az uniós Erasmus+ programot - nyíregyháziak is pályázhatnak

Az Európai Unió egyik legnépszerűbb programjának nemzetközi együttműködési lehetőségeit mutatják be január 23-án csütörtökön, Nyíregyházán. A rendezvényre köznevelési intézmények képviselőit várják, idén ugyanis az előző évhez képest 40 százalékkal több forrás jut az Erasmus+ program Iskolai, óvodai partnerségek pályázattípusára. A helyszínen a Tempus Közalapítvány munkatársai gyakorlati tanácsokkal segítenek azoknak, akik pályázni szeretnének.

Helybe hozzák az uniós Erasmus+ programot - Nyíregyházi óvodák és iskolák is pályázhatnak

Az Európai Unió egyik legnépszerűbb programjának nemzetközi együttműködési lehetőségeit mutatják be január 23-án csütörtökön, Nyíregyházán. A rendezvényre köznevelési intézmények képviselőit várják, idén ugyanis az előző évhez képest 40 százalékkal több forrás jut az Erasmus+ program Iskolai, óvodai partnerségek pályázattípusára. A helyszínen a Tempus Közalapítvány munkatársai gyakorlati tanácsokkal segítenek azoknak, akik pályázni szeretnének.

Bibó István Általános Iskolai Tagintézmény Őr Iskola épület és tornaterem energetikai korszerűsítése

Őr Község Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázati konstrukcióban 111,85 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

 

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Szabolcsveresmart községben

Szabolcsveresmart Község Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázati konstrukcióban 69,34 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

 

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyírbéltek nagyközségben

Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázati konstrukcióban 189,06 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Székely község önkormányzata egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése

Székely Község Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése pályázati konstrukcióban 68,880 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Önkormányzati épületek energetikai fejlesztése Nyírtass községben

Nyírtass Község Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázati konstrukcióban 50,61 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Tiszadob nagyközségben

Tiszadob Nagyközség Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által meghirdetett Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése elnevezésű pályázati konstrukcióban 19,32 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert.

 

Befejeződtek a felújítások és eszközbeszerzések az óvodákban Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 700,00 millió forint százszázalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények fejlesztése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című, TOP-6.2.1-15-NY1-2016-00001 azonosítószámú projekt megvalósítására. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Újabb 11 mikrohitel megyei vállalkozásoknak

A PRIMOM Alapítvány, mint a mikrovállalkozások elhivatott támogatója, mikrohitellel segíti a vállalkozásokat, mellyel akár a kezdő vállalkozások is nagy lépést tehetnek előre fejlődésükben.

4*-os Hotel építése a Sóstó fejlesztési program keretében

Nyíregyházán 2011-től a következetes és egymásra épülő fejlesztéseknek, a hatékony marketing tevékenységnek köszönhetően évről évre ugrásszerű emelkedést mutatnak a turisztikai vendégforgalmi adatok. A külföldről, szomszédos országokból érkezők között is kedvelt célpont lett a város, így komoly igény mutatkozott minőségi szállashely bővítésre. Sóstógyógyfürdő ideális helyszint jelentett ehhez, hiszen a 2013-ban gyógyhellyé minősített Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő településrészen számos fejlesztés és új turisztikai attrakció valósult meg.

Merre tovább agrárium?

A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány a Nyíregyházi Egyetemmel együttműködve agráripari szakmai napot szervez. A konferencia ideje alatt helyi termékek népszerűsítését szolgáló termékbemutatót és vásárt is biztosítunk a megjelenteknek.

PRIMOM:Magyarországon elsőként a mikrofinanszírozásban

A PRIMOM Alapítvány megalakulása óta elhivatott támogatója a megyei mikro-, kis és középvállalkozások fejlesztésének. A vállalkozások a személyre szabott üzletviteli, gazdasági tanácsadás mellett mikrohitelt is igényelhetnek üzleti ötleteik megvalósítására. A mikrohitel kiemelt jelentőségű, hiszen kezdő vállalkozások is igénybe vehetik, és agrárvállalkozások, családi gazdálkodók, őstermelők is részesülhetnek belőle.

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - gazdaság csatornájára